2011. január 12., szerda

SorozatNEMajánló

Mostanság úgy vagyok a sorozatokkal, hogy nem igazán akarok újba belekezdeni, egyrészt időhiány miatt, másrészt abból a szempontból, hogy helyettük több filmet is nézhetnék. Persze nem hanyagolom ezt a tevékenységet sem, szorgalmasan azon vagyok, hogy végre kivégezzem a Csillagkapu szériát, mellette pedig nagyon gyorsan hozom be, az Így jártam anyátokkal-t.
Azonban volt most egy sorozatrész, ami mellett nem tudtam elmenni. Gondolom sokan emlékeztek az NBC csatornára, ami a fokozatosan elvérző Heroes szériát adta nekünk 2006 és 2010 között. Szuperhősösdi, képességesdi, sokan voltak vevők rá, hogy majd később elpártoljanak tőle, hogy majd a 4. szezonra csak az a kevés lelkes rajongó maradjon, akik szintén keserű szájízzel kellett tudomásul vegyék, hogy elfogyott a sorozat lendülete. Én is azok közé tartozom, akik kitartottak a sorozat mellett végig, de csak egy kicsit bántam meg.

Idén az ABC csatorna (tudjátok: Lost :) ) szintén előrukkolt egy hasonló történettel, a családot állítva a szuperhősös story közepébe. Ez a No Ordinary Family, amire 3 rész után azt mondtam, hogy ennyi elég volt, köszönöm szépen többet nem kérek belőle. (Amúgy egy négytagú családról szól, akik természetfölötti képességekre tesznek szert és így próbálnak érvényesülni a normális és a szuperhős lét között, bevonva két barátot is a közös titkukba.) - ezt azért írtam le, hogyha valaki most úgy dönt esélyt ad a sorozatnak, tudja, hogy kb. miről van szó. Eddig láttam. Ez a részenkénti dilemmázás nem jön be. Unalmas. Klísés. Szar.

Na de írjak arról is, amiről eredetileg terveztem. :) Szóval. Asszem, hogy az sg.hu-nak köszönhetően botlottam bele a The Cape előzetesébe.Jó hosszú volt, elég részletesen bemutatta, hogy miről is lesz szó. Azt azonban most tudtam meg, hogy ez nem más mint az első rész, 3 és fél percesre lerövidített változata. Sajnos csak így a rész után néztem meg újra és akkor esett le, hogy ez tényleg egy kivonat. (A rész megnézése előtt persze már nem emlékeztem az előzetesre)
Na, akkor így egy rész után annyit tudok elmondani erről a szuperhős történetről, amit nem egész estés mozifilmmé álmodtak a többi képregényadaptáció mellett, hanem megpróbálták, hogy néz ki ez a tévében több részen keresztül. Irtó mocsok, elfuserált, klísés egyveleg lett belőle. Legalábbis ebből a részből szerintem. Ezt a sorozatot csak olyannak merem ajánlani, aki eddig még nem vett a kezébe szuperhősös képregényt, nem látott szuperhősfilmet, nem tudja mi az a Marvel, vagy DC Comics. Nekik lehet, hogy tartogat izgalmakat ez a történet. Engem már csak idegesíteni tud. "Utolsó jó zsaru, főgonosz, aki a legjobb jó szerepében díszeleg, szar trükkök, hatásvadász effektek, szájbarágás és nem utolsósorban hatalmas, de tényleg óriási KLÍSÉDÖMPING. Próbálkoztak néhány helyen humorizálni is egy kicsit. Eléggé erőltetettre sikerült. Filmes utalást is próbáltak behozni, a Boratra esett a választás, gyenge humorzsa formájában.
The Cape biztos jól néz ki képregényben, de sorozatban... Már nem bosszankodom miatta. Röhögöm, hogy mennyire összecsapott "iparosmunkával" talákoztam. Talán megnézek még két részt belőle, de kötve hiszem, hogy az egész el tudna mozdulni jobb irányba. Ha majd valaki végignézi az összes részt, mesélje el, hogy megérte-e?
Csak Summer Glau-t sajnálom, hogy nem kapott jobb sorozatot magának a Sarah Connor és egyebek után. (Ja amúgy egy rakás ismert sorozatszínész feltűnik a The Cape pilotjában + a Guy Ritchie univerzumból ismert Vinnie Jones is kapott egy gonosz szerepet - ez még nem teszi jóvá a sorozatot)
Tanulság számomra: egy emberből nem lehet 45 perc alatt szuperhőst faragni. (ezentúl vigyázni fogok a hasonszűrűnek kinéző dolgokkal)

Végezetül itt a mega-giga előzetes. Ha valaki meg akarja nézni az első rész rövid változatát, itt megteheti :) A hatásvadász zene ne tévesszen meg senkit. :P

1 megjegyzés: