2010. december 31., péntek

B.U.É.K.

B.U.É.K. 2011! Jövőre sem lesz hiány filmekből. És remélem, hogy JÓ filmekből sem. :)

3D

Érdekes kis összeállítás a 3D jelenségről, promózásának bemutatásáról. Az sg.hu-ról szedtem.

15 év Fox

A Fox Searchlight 15 évének rövid összefoglalása egy hangulatos kis montázsban.

2010. december 30., csütörtök

Élve eltemetve


Egy film, amitől az idegek pattanásig feszülnek. Egy film, ami a fóbiákat dolgozza meg. Egy film, amit egy színész játszik el. Egy film, ami egy koporsóban játszódik.
Ezek azok az általános gondolatok, amik eszembe jutottak a Buried megnézése során. Biztosan sokaknak megfordult már a fejében, hogy vajon milyen is lenne, ha élve temetnék el. Az egyik legszörnyűbb élmények közé tartozhat szerintem, ha valaki egy koporsóban ébred. Bevallom, kissebb koromban én is el el gondolkodtam ezen, volt egy időszak, amikor ettől rettegtem. És tudom, hogy vannak, akik ezzel a fóbiával élnek, emiatt gyakran hangoztatva, hogy hamvasztásos temetést szeretnének.
Ryan Reynolds, vagyis karaktere, Paul Conroy ebben a helyzetben van. Élve eltemették valahol a sivatag közepén Irakban. Egy öngyújtó, egy telefon és egy ceruza van nála. (később persze más dolgokra is rátalál). A film ebben a kilátástalan helyzetben való vívódását mutatja be.
Amikor először hallottam a filmről, és arról volt szó, hogy az egész film egy koporsóban játszódik, elgondolkodtam. Hogyan lehet ezzel kitölteni minimum másfél órát? Sehogy sem fért a fejembe. Aki ezt papírra vette, azt Chris Sparlingnak hívják, aki pedig megrendezte, Rodrigo Cortés.

Nem semmi egy film, tekintve, hogy behozza a terrorizmus kérdését egy egészen más szempontból, nézőpontokat állít egymásnak, reakciókat veséz ki, és nem utolsósorban családi drámával is találkozhatunk. Az egyik legszebb rész szerintem az, amikor Conroy, a szenilis édesanyjával beszél telefonon. Mivel a többi szereplőnek csak a hangját halljuk, nem tudjuk, hogy néznek ki, a viselkedésük is csak a főszereplőhöz való viszonyulásukból derül ki.

Érzelmek és reakciók tusakodása. Amikor az adott helyzetnél már semmi sem lehet rosszabb. És mégis rosszabbá tud válni. Úgy gondolom, hogy a főszereplő reakció messze életszerűek, valóságosak, annak ellenére, hogy    senki sem tudja igazán, mi is történik egy ilyen helyzetben.
Nem mondanám azt, hogy mély film. Inkább megragadó. Olyan alkotás, ami a székhez présel és nem enged el, pattanásig feszítve minden ideget, ökölbe szorításra késztetve az öklöket, esetenként körömrágást idézve elő.

Egy sötét, klausztrofób film, amit érdemes megnézni.
Ami érdekességet felfedeztem a filmben, az az, hogy bár a telefon márkáját nem tudtam megállapítani, de volt egy rész, ahol a telefon nyelvek között ott szerepel a magyar is. :)

2010. december 29., szerda

Fekete Hattyú ajnározás


Ahhoz, hogy Darren Aronofsky egy művész, számomra olyannyira nem fér kétség, mint ahhoz, hogy Natialie Portman és Mila Kunis gyönyörűszép színésznők. Natalie Portmannal legelőször az új Csillagok Háborúja trilógiában találkoztam (amit töredelmesen bevallok, teljes egészében hamarabb láttam, mint az eredetit). De már akkor eldöntöttem, hogy Natalie Portman, amellett, hogy gyönyörű, még jól is játszik. Kislányos bájával már akkor megnyert. Ezután jött csak a V for Vendetta és a Leon. El sem hiszem, hogy kislánykorában a második alakítása, ekkora film lett. (persze ez nem csak rajta állt, de neki is köszönhető szerintem) Persze nem mindegyik alakítása ilyen kiemelkedő, én sem láttam még a teljes filmográfiáját, de most a Black Swan-ban ismét megmutatta, hogy el tudja varázsolni a nézőt.
Mila Kunist pedig az Éli könyvében való feltűnése előtt csak a Family Guy, Meg Griffinjeként ismertem. Ez a lány egy bombázó és remélem, hogy nagy szerepek vannak kilátásban számára és nem fog eltűnni a B kategóriásra hajazó vígjátékok sorozatába.
Darren Aronofskyról pedig annyit, hogy a rövidfilmjein és a Pi-n kívül eddig minden alkotásához volt szerencsém, ami annak is köszönhető, hogy kevés van (a Fekete Hattyúval immár 5) és mind híresek, kritikailag elismertek, nem utolsósorban művésziek, egyediek. Requiem for a Dream, The Fountain, The Wrestler. Egyszóval, van amit felmutatnia a rendezőzseninek.


Persze ezek sikerén felbuzdulva volt sikeres a marketing is, mivel volt, akinek a nevével és előző alkotásaival eladni a filmet, rávéve az embereket a megnézésre, még ha teljesen hidegen is hagyja a balett.
A balett szót hallva én is úgy vagyok, hogy azt tudom, amit elejtve néha olvastam róla. Röviden: egy tánc, ami érzelmeket fejez ki. Egy olyan világ, ami az átlagember számára eléggé ismeretlen. Tudjuk róla, hogy laposorrú cipőben, fodros szoknyában táncolják, kecsesség, és ügyesség, nem utolsósorban hajlékonyság kell hozzá.


Úgy gondolom, hogy a balett sajátosságait szépen hozza a film, a főszereplő vívódásai mellett ez is fontos hangsúlyt kap, hogy a végén a mozgások, a tánc, a zene, a mi érzelmeinkre hassanak.
Persze itt van a vívódás, a kettősség, a főszereplő Nina küzdelme a körülötte levőkkel és persze saját magával. Hatalmas alakítás, le az összes kalapokkal előtte, még ha az előzetes annyi mindent el is mond belőle.


A fehér és fekete hattyú kettőssége, a néha kissé absztrakt megoldások, látomások, mind azt mutatják, hogy a történet is igényes, nem holmi összecsapott forgatókönyvből született. Nem feszeget társadalmi kérdéseket, problémákat, egyszerűen egy mikrovilágban játszódik. Van benne tömény, fülledt erotika, drámaiság, és nyomasztó, thrilleres elemek, aminek köszönhetően a történet el tud rugaszkodni néha a valóságtól, azt mutatva be, hogyan tapasztalja meg Nina a körülötte levő dolgokat, eseményeket.

Tudvalevő, hogy Natalie Portman alakításai a közeljövőben nem lesznek kiemelkedőek, de mégis remélem, hogy számára is jutnak ilyen jó szerepek a többi mellett is.
Addig is ez egy biztos menetelés először a Golden Globe, azután pedig az Oscar felé is. Remélem, hogy minimum két szobrocskát be fog zsebelni a gálán.

Nem utolsósorban a film utolsó mondata és a vastaps nem csak a filmnek szól, hanem az kivitelezőjének is. A tökéletességre való törekvés, és ennek megvalósulása.


2010. december 28., kedd

300 bagoly


Nem akarok sok általánosságot megfogalmazni a baglyos animációval kapcsolatosan. Mivel nem volt lehetőségem sem 3D-ben megnézni, és a könyvsorozatot sem olvastam, ezért csak a filmélményről nyilatkozhatok. (Amúgy biztos vagyok benne, hogy hatalmas optimál van a történetben).

A filmet szerintem HD-ben érdemes nézni, a látvány miatt. Tulajdonképpen ez a film nézhetőségének egyik fontos mozgatórugója. Gyönyörű panorámák, szépen kidolgozott figurák, epikus lassítások.
 Zack Snyder már le sem tagadhatná, hogy ő rendezte a filmet, a 300-ra hasonlító lassítások, epikus, hősies jelenetek, mind az ő sajátos kéznyomát viselik. Bár ez az animáció nem lett annyira sikeres, mint előző két rendezése a Watchmen és az előbb említett 300, és más nézőközönséget is szólít meg, de úgy gondolom, hogy ez az alkotás is egy mérföldkő a filmográfiájában, mivel ez az első 3D-s animációja.
A történettel csak az az egy bajom van, hogy eléggé klisés, ismét a jó és a rossz harca tárul elénk, más formában, egy kis bagoly szemszögéből, akik a régi legendán felbuzdulva és kilátástalan helyzetbe kerülése miatt, úgy dönt, hogy a nagyobb jó hatalom segítségét kéri a gonosz megdöntéséhez.
Az a baj az animációk rövid játékidejével, hogyha túl sok karaktert zsúfolnak bele, akkor nem jut idő a megfelelő kidolgozásukra. Így van ez itt is. Néha csak kapkodtam a fejem, hogy alig ismertem meg valamennyire egy karaktert, már ki tudja hány másikat is bemutattak közben. (A nevekkel is ez volt, alig párat tudtam megjegyezni a film nézése során) Emiatt kissé laposra, felszínesre sikerültek. Mondjuk egy gyerek számára, akinek a film készült nem ilyen fontos a karakterisztika.

Végszóként: érdemes megnézni a filmet, ha másért nem, a látvány miatt. Sajátos humor is található benne, de a hősies jellemvonás jobban dominál. Egy gyönyörűszép animáció, amit legalább egyszer érdemes látni.
Ja és eredeti szinkronnal nem elhanyagolható a jó hatást kiváltó british-english hangok sem. :)

2010. december 22., szerda

A születés története


Az ünnepek táján mindig megszületik bennem egy olyan elképzelés, hogy valamilyen tematikus filmet nézzek meg, ami az adott ünnep történetét dolgozza fel. Értem ezalatt a Karácsonyt és a Húsvétot. Nagyon sok alkotás született erről, akkori zsidóság életéről, Jézusról, őskeresztényekről. Szeretem ezeket a filmeket, főleg, ha valami újat tudnak hozni a bibliai, vagy egyéb más ismert történeten felül. A 2010-es Karácsonyra hangolódva a The Nativity Story-ra esett a választásom, abban a reményben, hogy kicsit rávilágít a Szentcsalád életére, vívódásaira.
Catherine Hardwicke két évvel azelőtt, hogy a Twilight vászonra vivésével ajándékozta volna meg a világot, megrendezte a Születés történetét, az ismert bibliai leírásból kiindulva, Máriával és Józseffel a főszerepben.
 Nevezhetnénk kerettörténetnek is, mivel ebben sem Jézus a főszereplő. Persze ennek a sztorinak is az alapforgatókönyve a Szentírás, ami természetesen nem tér ki ennyire aprólékosan a történetre, hogy másfél órás filmet lehessen belőle készíteni. Itt jön be a fikció használata, amivel betömködik azokat a kis lyukakat, amiket a szentíró nem tartott fontosnak megemlíteni, vagy csak egyszerűen nem volt tudomása róla, nem voltak relevánsak a kinyilatkoztatáshoz. Apró dolgok, amiknek elképzelésével a történet mélységet kap. Érzelmek, vívódások, harcok, események.

Igazából a születés története nem mond újat. Alapjában nagyon ragaszkodik a bibliai szálhoz, nem szakad el tőle. Három szálon futnak az események, amik a végén futnak össze: Mária és József megismerkedése és jegyessége, a napkeleti bölcsek útja és Heródes király paranoiás rémuralma amire Róma rátesz egy lapáttal.
Persze nem hiányzik a végéről a fantasztikum behozása sem, ami az érzelmekre való apellálás miatt fontos. A film képi világa nem a legmegragadóbb, bár korhűen idézi az akkori világot és története sem ismeretlen. Mégis  szerethető. Főképp az ünnepre való ráhangolódáskor.

Érdekességképp hozzáfűzném, hogy Mária szerepében az akkor 16 éves Keisha Castle-Hughes ausztrál színésznőt láthatjuk, aki azelőtt egy évvel az új Star Wars trilógia befejező részében Naboo királynőjét játszotta, idén pedig kapott egy résznyi szerepet a Legend of the Seeker Creator című részében, ahol a világ teremtőjét alakította, aki szintén egy szűz lány testébe szállt bele.
József szerepét pedig Oscar Isaac játszotta, akit én az Agora-ból és az Riddley Scott féle Robin Hood-ból ismerek.

Egyperces filmkritikák blog


Véletlenül akadtam rá erre a egyperces filmkritikás blogra, amelyben Köbli Norbert néhány mondatban elemzi az általa látott filmeket.(inkább nevezném félpercesnek, Örkény írásait ismerve) Amikor én nekifogtam megalkotni az enyémet, én is valami hasonlót szerettem volna: minden egyes általam látott filmről írni valamit. Így később belátva ez nekem még túl nagy falat. Ha írok valamiről azt jobban szeretem egy kicsit hosszabbra nyújtani, valamilyen szinten kielemezni. És persze anyagokat is veszek át máshonnan, amikor épp ötlet vagy lelkesedés hiányban szenvedek és valami ilyenkor ragadja meg a figyelmem, vagy már régóta készülök valamit megosztani.
Remélem ezek tudatában szerethető amiket közzéteszek. :)

2010. december 21., kedd

Újabb elszámolás 2010-el filmekben

Na ez volt az egyik olyan montázs, amire egész évben vártam. Az előző szerintem sokkal ütősebbre sikeredett. Lehet, hogy azért sem volt olyan nagy élmény, mert az előző két videó, amit megosztottam a blogon is, űberelte ennek a hangulatát. Mikor az ember ismétlődő képsort lát egy másik hasonló jellegű alkotásból, akkor valamilyen szinten romlik az élmény is, mivel az már koppintásszámba megy. Szerintem. Ettől függetlenül nem rossz ez a montázs sem.

A Fal


Egy nagy általános(ítással)sággal kezdeném az irományomat: Mindenkinek vannak meghatározó alkotások az életében, amit soha (ez egy kicsit relatív), de legalábbis nagyon hosszú ideig nem fog megunni, mert egy kellemes élmény fűződik hozzá. Lehet egy zeneszám, egy film, egy tárgy stb.
Én így vagyok a Pink Floyd: The Wall albumával. Mióta az eszemet tudom, mindig ott volt a kazettagyűjteményben, még édesapám szerezte be valamikor, mert ők ezeket hallgatták. És amikor én is kezelgetni kezdtem a kazettafont, akkor ez volt az egyik olyan album, amit az István király, Abba és Queen kazetták mellett ronggyá hallgattam. Még nem értettem a szöveget, dunsztom sem volt, hogy miről is énekelhettek, de élveztem, zeneisége nagyon megragadott. Néha amikor hallgattam és édesapám is a közelben volt, elmondta, hogy a Berlini fal lerombolásáról szól, és azelőtt találták ki, mielőtt a falat tényleg ledöntötték volna. Ja és mesélt egy híres Potsdam téri koncertről is, amit ő is csak hallomásból ismert. És ezen mindig csodálkoztam, hogy tudhatták előre ezek, hogy lerombolják majd a falat.

Körülbelül 2 – 3 éve akadtam rá a filmreElső látásra csak kapkodtam a fejem, hogy akkor miről is van itt szó? Háborús utalások, apa nélkül felnövő gyerek, aki később fásultan nézi a tévében a háborús dokumentumfilmeket, Tom és Jerryt, majd szép lassan bekattan. Néha animációk teszik szemléletessé, adott esetben elvonttá a történetet.
Mert nagyon elvont. Igazából akkor állt össze a teljes kép, amikor végigolvastam a történet rövid felvázolását a wikipédiánAkkor rakódtak össze igazából ezek a szimbólum és történésdarabkák. Mert ez az alkotás tobzódik a szimbólumokban, utalásokban. Egy élet részleteit mutatja be, különböző gyerekkori referenciákkal, visszatekintésekkel.

Pinkről, a híres zenészről szól, akinek édesapja Anziónál esett el, emiatt édesanyja egyedül nevelte fel őt. Persze amint híres zenész lesz, ő is belekerül az alkohol és a drog világába, lassan mindenkitől elzárkózik és egy képzeletbeli falat kezd maga köré építeni.

Pink nem egy szeretnivaló karakter. Ő egy csomó rossznak a megtestesítője, akinek a végén szembe kell néznie hibáival, le kell rombolnia a falat maga körül. És itt jön be valahol a Berlini falra való utalás is.
Ez egy olyan film, amit minden évben többször is újranézek. Sokszor a zene miatt. Egyszerűen az album megy végig, mozgóképpel illusztrálva. Egy kicsit több figyelmet igényel, mintha hallgatnám, de megéri a rászánt időt.
Szerintem egy hatalmas zenés film, ami a Pink Floyd együttes kedvelőinek kötelező darab. Persze ajánlom mindenki másnak is. Nekem egy élmény volt. Neked az lesz?

2010. december 20., hétfő

Szávuly Mihály Zsolt: Egy film valódi hatása

A következőkben jóbarátom Szávuly Zsolt írását teszem közzé (természetesen az ő engedélyével), nem csak a linket téve be, hanem az egész írást. A bejegyzést eredeti környezetben, ITT lehet elolvasni.

December közepe volt. Este. Ültem az ablak mellett egy széken és néztem ki az ablakon, hogy milyen szépen hull a hó és lassan mindent beborít fehér ártatlansága. Egyszer csak eszembe jutott, hogy jó lenne megnézni egy filmet. Le is ültem a számítógép elé és elkezdtem böngészi a letöltött filmjeim között, hogy melyik lenne esélyes. Volt ott jószerével olyan mű, amit még nem láttam, de nem nagyon volt kedvem egyikhez sem… Egyik akció, másik komédia, harmadik történelmi film és így tovább, de nem tudtam dönteni. Valahogy úgy éreztem, hogy nem ezekre vágyom. Nem tudtam mit csináljak, hogy mit nézzek, így beléptem az egyik fájlmegosztó oldalra, ahová regisztrálva vagyok és ott nézegettem, hogy milyen filmeket osztottak meg akkortájt. Volt a sok megosztó között egy felhasználó, aki akkoriban nagyon sok filmet töltött fel. És főleg azokat néztem, mert sok olyan filmje is volt, amik visszaidézték gyerekkoromat, de nem sokra jutottam még így sem… Nézegettem egyik leírást a másik után, de nem nagyon tudtam megállapodni egyiknél sem. Eldöntöttem, hogy lesz ami lesz, csak úgy találomra kiválasztok egyet. Rá is találtam a kisorsoltra. A címe ez volt: Híd Terabithia földjére (Bridge to Terabithia). Be is tettem tölteni. Közben utánanéztem a Google képkeresőjében, hogy hadd lám mi van ebben a filmben. Láttam, hogy olyan meseszerű, trollokkal, törpékkel és egyéb mesebeli figurával. Hát gondoltam jó… Megnézem, ha már letöltöm, habár így a képek alapján nem nagyon voltam elragadtatva…
Azon az estén aztán akadt dolgom és már nem néztem meg. De másnap este ugyanúgy nagy magányomban ismét rám tört a vágy egy filmre. Már elkezdtem gondolkodni, hogy mit is nézhetnék és akkor hirtelen eszembe jutott a film, amit azelőtt este töltöttem le. Na gondoltam, ha már olyan „varázslatosan” kiválasztottam, akkor megnézem, lesz amilyen lesz.
Nekifogtam. Először arra jöttem rá, hogy elég sok ismerős színész játszik benne. Többek között a második Terminátorból ismert Robert Patrick, valamint a 2008-as Utazás a Föld középpontjába szereplő Josh Hutcherson, továbbá AnnaSophia Robb, akit a Hipervándorból, vagy A Boszorkány-hegyből ismerhetünk és a Charlie és a csokigyárból. És ott van még Az igenemberben feltűnő Zooey Deschanel. Külön kiemelném Bailee Madison-t is, aki ugyancsak jól teljesített a filmben.

A film Katherine Paterson azonos című könyve alapján készült. Története viszonylag egyszerű: gyerekek, akik mesevilágot álmodnak és képzelnek maguk köré és akiknek mindennapjait az iskola tölti be. Jesse, aki magába zárkózó, szegény családból származó fiú, akit folyton zaklatnak iskolatársai, nagyon szeret rajzolni. Másik főszereplő Leslie, aki az újonnan érkező diáklány, tele álmokkal és hatalmas képzeletvilággal, amibe később „belerántja” Jesse-t is. Szomszédok lévén és mivel Leslie is az iskolai nagymenők céltáblájává válik, hamar összebarátkoznak és suli után a házuk közelében lévő erdőben kószálnak, amiről elképzelik, hogy egy más dimenzió, egy más, mesebeli világ, amit elneveznek Terabithia-nak, és ahová úgy lehet átjutni, ha a patak fölött lévő kötélen áthintáznak a túlpartra. Minden nap szabadjára engedve képzeletüket új és új kalandokat élnek át ebben a mesés világban.
Első látásra és hallásra a történet egy gyermekmesének tűnik, pedig egyáltalán nem az.
Mondhatni, hogy körülbelül a film közepéig számomra enyhén élvezhető a történet, és mikor már lassan odakerülnék, hogy érzem, hogy kezdem unni, megtörténik a nagy áttörés, ami számomra imádnivalónak fokozza az egészet. Így első látásra azt mondhatom el, hogy ilyen hatást még egy film se váltott ki belőlem az Én, Pán Péter-en kívül (Finding Neverland). Egy bizonyos történés miatt a film igazi nagy fordulatot vesz és a gyermekmesének induló történet hirtelen érzelemmel teli, hiteles valóság lesz.
A film azzal a csodás jelenettel zárul, mikor megjelenik előttünk a híd, amiről csak sejteni lehetett a film alatt, és képzeletbelinek tűnt.

Összefoglalva: az, hogy a filmet megnéztem a véletlen műve volt, de nagyon szerencsés véletlen, hisz olyant kaptam amint végignéztem, amire abszolút nem számítottam és még azt is elmondhatom, hogy eljött egy olyan pont a történetben, amikor elérzékenyültem, és nem tudtam felfogni, hogy igazán mi folyik és ez a fordulat olyan csodálatos volt, hogy ezáltal minden elismerésem a történet írójának és a film szerzőjének is.
Végszóként pedig annyit, hogy azt hiszem, ilyen egy igazi film, amit ha az ember megnéz, nem kezd el rosszat álmodni tőle, vagy nem képzeli azt magáról, hogy szuperhős stb., hanem egyszerűen felismeri gyermekkorát benne és azt, hogy milyen egy valóságos mese.
Ajánlom mindenkinek!
Híd Terabithia földjére
(Bridge to Terabithia)

amerikai fantasy, 94 perc, 2007

Rendező: Csupó Gábor
Író: Katherine Paterson
Forgatókönyvíró: Jeff Stockwell, David Paterson
Zeneszerző: Aaron Zigman
Operatőr: Michael Chapman

Szereplők:
Josh Hutcherson (Jesse Aaron)
AnnaSophia Robb (Leslie Burke)
Zooey Deschanel (Ms. Edmonds)
Robert Patrick (Jack Aarons)
Devon Wood (Brenda Aarons)



Szávuly Mihály Zsolt

2010. december 18., szombat

Water for Elephants

Robert Pattinson most bizonyíthat? Most egy kicsit híresebb ellenfele lesz. Bár szerintem ez is ilyen dilemmázós szerelmi történetnek néz ki, ahol egy lány kegyeiért harcol a két férfiszereplő. Sztárok: Robert Pattinson, Christoph Waltz, Reese Whiterspoon. Bemutató: áprilisban.

Dvd extra a Gruhoz

Van optimál ezekben a minyonokban is szerintem. Sokat dobtak a film marketingjén. Kíváncsi vagyok a készítők még mit fognak kihozni belőlük. Mert azért remélem, hogy nem fogják parlagon hevertetni.

2010. december 17., péntek

Ezt úgy hívják hogy, 2010: The Cinescape

Ismét egy 2010-es gyöngyszem. Ez inkább blockbusterek előzeteseiből van összeollózva, de nagyon profi munka. Na persze a The Killers szám se kutya :P Ja és az editor arra is odafigyelt, hogy az elejére odategye az előző évek terméseit is. Rendes tőle.

2010. december 16., csütörtök

Made in Hungária - Nem értem.


Nem hiszem, hogy valaha érteni és szeretni fogom a musical film műfajt. Oké, hogy musical külön, de egy filmbe beépítve nem igazán működik. Ezt merem kijelenteni a 2009-es Made in Hungária film megnézése után.
Értem én, hogy a kommunizmus és az akkori emberi hülyeség szolgáltatja ismét a poénforrást, de ne így. Egyre gyengébbek ezek a kommunizmus ábrázolások. A Made in Hungária pedig egyszerűen nevetséges sok részében. Nem tudom, hogy önmagának állít-e görbe tükröt, de nagyon valószínű. Arról sajnos nincsenek információim, hogy a készítők komolyan vették-e a filmet, vagy csak egyszerűen komolytalan szórakozásnak, könnyed figurázásnak szánták a Hungária együttes alakulásáról szóló történetet.


Szóval dalra fakadás csak úgy, mindenki tudja a tánclépéseket és a szöveget. Ez nekem nem jön be. Az indie filmek jellemvonásaira hajaz. Szerintem nem veszít semmit, aki nem nézi meg. A poénok erőltetettek, néha túlságosan szexisták. Vannak ennél jobb vígjátékok is. Azért a kommunizmus szerintem egy kicsit sötétebb volt, Hungária ide vagy oda. És a nagy párttitkárok sem hiszem, hogy táncra perdültek volna a Ki mit tudon a közönséggel. Lehet, hogy ez már szőrszálhasogatás a részemről. Gondolom sokaknak bejön a film, én nem tartozom közéjük.

Cinema 2009

A tavalyi év terítéken.

2010. december 15., szerda

Golden Globe tippelés

A következőkben azt próbálom megtippelni, hogy kik kapnak idén (2010) Golden Globe díjat. Persze nem láttam még mindegyik alkotást, de a sikerre és a hírnévre alapozva teszem, és kíváncsi is vagyok, hogy hány tippem jön be. Hozzászólásban szintén lehet tippelni.


Legjobb film (dráma):


Black Swan
The Fighter
Inception
The King's Speech
The Social Network 


Vacilláltam, hogy melyik legyen. Az Inception és a Black Swan is nagyon kérik.


Legjobb színész:


Jesse Eisenberg - Social Network
Colin Firth - The King's Speech
James Franco 127 Hours
Ryan Gosling - Blue Valentine
Mark Wahlberg - The Fighter


Legjobb színésznő:
Halle Berry - Frankie and Alice
Nicole Kidman - Rabbit Hole
Jennifer Lawrence - Winter's Bone
Natalie Portman - Black Swan
Michelle Williams - Blue Valentine


A többi kategóriában csak a tippemet írom be:


Legjobb vígjáték vagy musical:


The Kids Are All Right


Legjobb rendező:


Christopher Nolan- Inception


Legjobb mellékszereplő (nő):


Helena Bonham Carter - The King's Speech


Legjobb mellékszereplő (férfi):


Jeffrey Rush - The King's Speech


Legjobb színész (vígjáték, musical):


Jake Gyllenhaal - Love and Other Drugs


Legjobb színésznő (vígjáték, musical):


Julianne Moore - The Kids Are All Right


Legjobb animációs film:


Toy Story 3


Legjobb idegen nyelvű film:


The Concert Franciaország


Legjobb forgatókönyv:


Christopher Nolan - Inception


Legjobb filmzene:


Hans Zimmer - Inception


Legjobb eredeti dal:


Coming Home - Country Strong


Legjobb tévésorozat (dráma):


Dexter

Legjobb tévésorozat (vígjáték, musical):


Legjobb minisorozat vagy tévéfilm:


Legjobb TV sorozat főszereplő férfi (dráma):

Hugh Laurie - House

Legjobb TV sorozat főszereplő nő (dráma):

Julianna Margulies - The Good Wife


Legjobb TV sorozat főszereplő férfi (vígjáték, musical):


Jim Parsons - The Big Bang Theory


Legjobb TV sorozat főszereplő nő (vígjáték, musical):


Lea Michelle - Glee


A mellékszereplőket most kihagyom. Kíváncsi vagyok hány tippem fog bejönni. 
Részleges lista ITT.
Teljes lista ITT.

2010. december 14., kedd

Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides Official Trailer


Én sem akarok kimaradni az új Karib tenger kalózai előzetesének promózásából. Továbbá még nem cáfolták azokat a híreszteléseket, hogy az 5. és 6. részeket egyben forgatják le. Remléljük, hogy ez egyfajta biztosíték a folytatásra. :) Merthogy ez sikeres lesz, az biztos. Legalábbis bevétel szempontjából. És talán azért is, mert viszonylag új története van és nem a Bolygó Hollandi történetének továbbfonása. Ha meglesz az 5 és 6 - os rész akkor azoknak ez lesz a bevezetője gondolom. Majd kiderül jövő év május 20. után.

2010 filmekben

Na ez olyan, hogy muszáj megosztanom. Szintén a film... oldalnak köszönhetően akadtam rá erre is. Igaz még nincs itt az év vége, de van aki már filmek szempontjából így számol el. Ez mondhatni brilliánsra sikeredett. Van benne, humor, drámaiság, komolyság, minden, ami ezeknek ami magának a mozizásnak akarja a hangulatát visszaadni. Mert az ilyen pillanatokért találták fel a filmnézést. :)
IDE kattintva lehet megnézni a filmek listáját feltűnési sorrendben.
Aki ezeket végig is nézi...

2010. december 13., hétfő

Dexter, the bloodguy


A következőkben egy tavaly, a Dexter 4. szezonja kapcsán született írásomat teszem közzé. Csak azoknak ajánlom az elolvasását, akik ismerik a sorozatot és legalább a 4. szezon végéig eljutottak, mivel tartalmazhat utalásokat, információkat a cselekményről is. SPOILER alert!!!
Ez az írás azt is próbálja bizonyítani, hogy az ember találgathat a következő szezonnal kapcsolatban, de úgy sem lesz igaza úgymond, mert a sorozat írói, készítői mindig tudnak újjal szolgálni.

Dexter is megérte a negyedik évadjának befejezését. Belépett a középkorú sorozatok közé. Ismét egy újabb hangulatos történetalakításnak és bonyodalomszövevénynek lehetett tanúja a kitartó néző és lassan elhomályosulhat az emlékezetben, amíg úgy nem dönt az ember, hogy újranézi. A következő szezon úgy is újabb bonyodalmakkal jön, amik valamilyen szinten elfeledtetik az előző évadot, hacsak fontosnak nem tartják visszautalni rá.
Sok minden történt ismét. Gyilkosságok, család, főellenség. Kiemelten a CSALÁD. Mert most ez hoz igen sok bonyodalmat Dexter életébe. Hogyan tudja folytatni megszokott sorozatgyilkos teendőit mellettük? Szerencsére (vagy inkább balszerencséjére) egy olyan sorozatgyilkossal kerül össze, akitől tanulhat is ilyen téren. Legalábbis első látásra. Ez a sorozat fő szála, na meg a Debra által felgöngyölített régi infók, amelyről a Dexter nézők már az első szezonban tudomást szerezhettek, és ami most a szezon végén úgymond jelentőséggel bír, a párhuzam céljából.
És innen következnek a spoilerek, amit csak azoknak ajánlok elolvasásra, akik már a végére jártak a 4. szezonnak. (az üres mező kijelölésével láthatóvá válik a szöveg)

Szóval: Dexter ugyanúgy végez a Trinityvel, mint az összes többi eddigi gyilkossal.  Jelzem, nem úgy, mint a főellenségekkel, hanem az egyszerű, mezei gyilkosokkal, akiket sokszor egy rész alatt ki szokott csinálni. Beszéd, kalapács, majd zsákok kidobása az óceánba. Őt nem hagyja meg a rendőröknek, akik jelen esetben a babérokat learatni próbáló FBI – osok. A Trinity is csupán egy préda, akit nem sikerült idejében kinyírni. Itt jön be ismét a szabályok mellőzése (részben a család miatt). Megfigyelhetjük továbbá, hogy ezt a szezont nem jellemzi az a vadászós hangulat, mint a régieket, vagyis Dexter nem indul csak úgy kénye, kedve szerint vadászni, hogy csillapíthassa gyilkolás utáni vágyát. Kicsit mintha normalizálódott volna. Ez esetben úgy értendő, hogy már nem az a magányos, saját útját járó, érzelemmentes, hidegvérű sorozatgyilkos.  Sokszor azt a benyomást kelti, hogy eddig félreismertük és ő valójában igenis érző lelkű és törődik az emberekkel, legalábbis, mindent megtenne a családjáért. Ő is egy fejlődő karakter, amint látjuk.
A szezon befejező részében már – már úgy látjuk, hogy ismét a szokásosan végződik. Felgyülemlett bonyodalmak, feszültség és ezek frappáns megoldása a mindig éber Dexter által, akin senki sem tud kifogni. Hát most nagyon kifogtak rajta. Merthogy immár neki is volt vesztenivalója. Amikor befejeződött a rész, köpni, nyelni nem tudtam. Azt beharangozták, hogy ez lesz az eddigi legdurvább befejezés a többi szezonhoz képest, na de, hogy ennyire? Be kell vallanom, megrázott egy kicsit. A készítők elő tudtak rukkolni valami igazán váratlannal. Merthogy ez váratlan volt, az is biztos.
És innen jönnek a találgatások. Szerencsére nem tudok még semmit a sorozat jövőjéről, és úgy gondolom, hogy így a legjobb, mivel így élvezetesebb a találgatás. Mi lesz ezután? Dexter ennek hatására még könyörtelenebb gyilkossá válik? Most, hogy nem lesz kötöttsége, kiélheti rendesen gyilkolási vágyát? Minden részben kicsinál egy nagykutyát? Azt azért nehezen tudám elképzelni, hogy Astor és Cody nevelésére adja a fejét. Valahogy gondolom ezt a szálat is, elvarrják.
Azt azonban el tudom képzelni, hogy Harrison-t felneveli. Ha kell Debra segítségével. (tudom, ez eléggé hülyén hangzik).  Azt is el tudom továbbá képzelni, hogy a készítők ugranak az időben egyet és már a megnőtt Harrison apjaként mutatják Dextert, aki épp ugyanúgy neveli egy szem fiát, ahogyan az öreg Harry tette ezt vele. Csakhogy ezúttal tökéletesen. Mivelhogy Harrisonnak nincs húga és anyja, akik elől mindent el kell titkolni. Csak apa és fia. És ez lenne annak a kulcsa, hogy egy tökéletes sorozatgyilkos szülessen, aki apja nyomdokaiba lép. Nincs elvarratlan szál, nincsenek hazugságok és nincs tökéletlenség. Csak a szabályok. Dexter, saját hibáiból tanulva meg tudná alkotni a tökéletes sorozatgyilkost, akinek nincs semmi kötöttsége. És ez lenne az ő öröksége, amit továbbad. Egy gyémánt a legfinomabban megcsiszolva és kidolgozva. Egy olyan sorozatgyilkos alakulna Harrison személyében, akiktől a legelvetemültebb gazfickók is a gatyájukba csinálnak. Persze ezt képletesen értem, hiszen a valódi személyéről senki nem tudhat semmit.
Úgy gondolom, hogy ezek a találgatások elég szórakoztatóak, és míg a világ, lehetne folytatni őket. Remélem és bízom abban, hogy a készítők meg tudnak majd lepni ősszel, szokásukhoz híven. Addig is dörzsölöm a markom és várom a következő őszt ilyen téren. 

Vérprofi Charlestowni bankrablók

The Town (Tolvajok városa) jó szórakozás volt számomra. Amikor először megláttam a film plakátját és a rajta szereplő apácaruhás torz arcú alakokat, be kell vallanom, semmilyen háttérinformáció nélkül egy posztapokaliptikus drámára gondoltam. Aztán az infókkal tódult Ben Affleck neve is, és hogy a rendezői székben ül a főszerep mellett. Nem akarok sokat írni róla. Eléggé elszórakoztatott. Bár néha voltak mélypontok is, értem ezalatt a románc bonyodalmait. A többi a helyén van. Már az első képsorokkal megfogtak, ahol a dolgukat mindennél jobban értő bankrablók tűnnek fel a színen. A filmben bemutatott precizitás és profizmus nagyon megfogó. Minden mozzanat alaposan ki van dolgozva. Legalábbis számomra. A szerelmi szál azonban már néha ad egy kis ürességet.
Jeremy Renner is hozza a karaktert: a keménykedő, pattogó havert, aki néha tényleg nagyon idegesítő tud lenni. Drámaiságból tízes.
Utolsó meló, sosem jó. Ezt már tudjuk. De egy kis vendettával még ütős is lehet. A vége is szépen el lett varrva.
Rendesen ropognak a gépfegyverek, a golyóálló mellényt is tudják használni. Bár szerintem nem fogom teljes egészében megkedvelni a géppuskatüzes akciókat. Legalábbis egyelőre.


Ja és ha Affleck, akkor Boston és Red Socks. Ezt már megszoktuk. Egy igazi lokálpatrióta.

Ja és még annyit, hogy Pete Postlethwaite-nek nagyon jól összejött szerintem a 2010-es év: Clash of the Titans, Inception és most még a The Town is elég ismert lett. Róla ez jut eszembe mindig.


One day, somebody's gonna have to make a stand. One day, somebody's gonna have to say enough. (Spyros - Clash of the Titans) 

És ez a bónusz. Haláli ez a bankrabló hacuka. Vetekedik a Dark Knight bohóc cuccaival szerintem :)

2010. december 12., vasárnap

Dolgok, amiket te se tudtál Bud Spencerről


Önéletrajzot írt magáról az eredetileg Carlo Pedersolinak keresztelt Bud Spencer. A HVG mai hírlevelében kaptam ezt az érdekes cikket, amiben a könyvéből olyan információmorzsákat szemelgetnek, amit kevesen tudnak a színészről.
Ide kattintva elolvashatod a cikket.
Ilyen például, hogy a Spencer nevet az általa kedvelt Spencer Tracy színész miatt választotta.

2010. december 11., szombat

Miért vagyok annyira a magyar szinkron ellen?

Sokszor kerülök olyan vitába, aminek a filmek szinkronizálása a témája. Mivel én az eredeti színészhangokat és az angol nyelvű filmeket részesítem előnyben, néha nézeteltérésekbe ütközök, mert sokan nem értik, hogy miért jó az nekem, miért nem nézem én is magyarul, ahogy sokan mások teszik. Nekik úgy a természetes. Nekem nem. A következőkben felhozom az észérveimet, ezzel támasztva alá a véleményem az eredeti filmhanggal kapcsolatban:

Először is azért tartom hasznosnak mert kifejezéseket lehet tanulni. Angolt, amerikait stb. Ez is egyfajta nyelvtanulási  eszköz lehet, ha az ember eredetiben nézi a filmet, felirattal természetesen. És egy idő után már több mindent megért, adott esetben be tudja építeni a kifejezéseket, bővülhet a szókincse, ami egy nyelvvizsgán, egy fogalmazás megírásakor jól jöhet. Persze nem azt mondom, hogy tökéletesen megtanulhat az ember beszélni a filmekből. De így legalább hallja az adott beszéd nyelvét, ismerkedik vele.

Másodsorban azért tartom hasznosnak mert változatos. Változatos, ha az ember több nyelven is néz filmeket. Francia, spanyol, svéd, olasz, hogy csak a nagyobbakat említsem. Ezekben is akadnak olyan kifejezések, nyelvi sajátosságok, amiket meg lehet érteni, mert hasonlóak akár a magyarhoz, románhoz. Persze itt a felirat általában elengedhetetlen. Más nyelven nézés még kellemes is lehet a fülnek, ha például nem lengyelül van. :)

Harmadsorban pedig azért tartom hülyeségnek a magyar szinkront, mert mondhatják rá, hogy szép, meg az egyik legjobb szinkron a világon, de akkor is sokszor elronthatja egy színész megjelenését, ha egy mély, erőteljes hangot, valami teljesen más vált fel. Ez persze nem számít azoknak, akik nem ismerik a színész eredeti hangját, de egy egész filmélményt a porba sújthat egy nem megfelelően kiválasztott szinkronhang. (persze tisztelet az igen kevés kivételnek) Szerintem akkor lenne tökéletes egy adott ország szinkronstúdiója, hogyha minden egyes színésznek meg lenne a sajátos szinkronja és csak az a szinkronszínész szólaltatná meg, nem keverednének a hangok más-más filmekben. Persze ez egy idillikus és nem megvalósítható jelenség lenne tekintve, hogy mennyi színész van a világon.

Negyedik szempontom az, hogy a magyar szinkron szeret sajátosan poénoskodni, saját szájíz szerint "elferdíteni" az adott kifejezést, poént, vicces beszólást, helyi nyelvi kifejezéssel helyettesítve azt. Így az ember lemarad az eredeti poénról, annak csak egy gyenge hasonlatát kapja. Persze ez megvan a feliratoknál is, de azt figyelmen kívül is lehet hagyni. Az eredeti kifejezés lehet, hogy azért is jobb, mert hordozhat magában kulturális sajátosságot, sztereotípiát is, ami lehet, hogy nem annyira érthető, de tanulni lehet belőle és így nem csak a saját kultúránk kifejezéseivel találkozhatunk.

Négy és fél szempont: a british-english filmeket szerintem nagyon nagy kár magyarul nézni. (pl. Snatch) Elveszíti azt a varázst, ami benne van. Az általam hallott nyelvek közül szerintem a british-english a legszebb, legérdekesebb, nem hiába próbálnak tanítani ezen a világnyelven általános-, és középiskolai tanáraink.

Továbbá ha valaki azzal érvelne, hogy a magyar szinkronnal való filmek nézése szókincsfejlesztő lehet, azoknak azt ajánlom, hogy olvassanak a szókincs bővítésért. Szerintem hasznosabb.

Most ennyi jutott eszembe hirtelen nekifutásból. Ha még valami eszembejut, akkor kiegészítem.

A megszabadult rabló kálváriája


Elmondhatom, hogy egy különleges filmet láthattam, Antony Quinn főszereplésével. Ez pedig nem más mint a Barabbas (Barabba - Barabás) címen bemutatott amerikai olasz kaland-dráma Richard Flesicher rendezésében.
Az 1961-ben kiadott biblikus vonatkozásokat is tartalmazó mű forgatókönyve Pär Lagerkvist irodalmi nobel díjas író regényén alapszik és teljes egészében Barabás életútjáról szól, a szabadulástól egészen Krisztuséval párhuzamba állítható haláláig.
Barabásról azt kell tudni, hogy a Szentírás tanúsága szerint ő volt, az, akit az akkori törvények értelmében, a húsvéti ünnepkör kezdetén engedtek szabadon a nép felbújtása következtében, akik mindenáron Jézus Krisztust, az emberiség megváltóját akarták a kereszten látni.

Barabás tulajdonképpen szerencsés volt, hogy a főpapok arra bújtották fel a népet, hogy az ő nevét kiabálják, Pilátus azon kérdésére, hogy kit szeretnének, hogy szabadon engedjen. Ennyit ír róla a Biblia, nem lehet tudni, hogy később mi történt vele, annyi információ áll az olvasó rendelkezésére, hogy szabadulásakor hírhedt rablógyilkos volt. A regény írója pedig ezt az információűrt lovagolja meg Barabás történetével, akinek életét egy bizonyos szinten kapcsolatba hozza az őskereszténység kialakulásával is.

A történet szerint Barabás az, aki a megváltásban először részesedett valóságosan, hiszen fizikai létét mentette meg Krisztus kereszthalála. Ő a megváltás tényleges haszonélvezője, hiszen mint később kiderül, a törvények értelmében a hatóság nem szabhat ki rá halálbüntetést, mivel Húsvétkor maga a helytartó bocsátotta őt szabadon. Ez a felismerés hozza a változást az életében, ez a tudat készteti arra, hogy túlélje a legnehezebb élethelyzeteket is.

A film szerintem néhol tartalmaz bibliai pontatlanságokat, eltéréseket, de alapjában véve ez a rész egy jó mozgatórugójaként van bemutatva a későbbi élettörténet folytatásának. Ez egy olyan film, ahol Jézus mellékszereplőként van jelen, akár az 1959-es, 11 oscar díjat nyerő Ben Hur-ban. Úgy is mondhatnánk, hogy a Barabás a Ben Hur nyomdokain jár: nem annyira gigantikus, de sok szereplőt és statisztát megmozgat, valósághűen próbálva ábrázolni az akkori történelmi korszakot.
A Ben Hurral ellentétben itt az egyszerű bűnös ember kálváriája van bemutatva, aki egyedül van és egy jó ideig nincs is meggyőződve arról, hogy miben hisz, csak sodródik az eseményekkel, mindig próbálva előnyt kovácsolni maga számára.

Benne van még a gladiátor világ ábrázolása is, egészen ártatlanul, az akkori kor technológiájának megfelelően, ahol még nem fröcsög a mű-, és a jelenleg nagyon elterjedt CGI vér, nem annyira brutalitásra mentek a készítők.
Szerintem egy korrekt film, a Jézus halála utáni római és őskeresztény ellentét bemutatásáról, sok történelmi utalást beleszőve, mit például Róma égését is. Antony Quinn jól alakít, a történet kerek. Ilyen egy jó történelmi-fikció. Csak kár, hogy nem jutott széles közönség elé.