2011. július 31., vasárnap

Gondry

Michel Gondry négy filmjének képkockái egy hangulatos montázsban. Ezek közül kettőhöz volt már szerencsém. Eddig nem csalódtam a francia rendezőben.

2011. július 26., kedd

Watchmen - a nem mindennapi képregényfilm

Az, hogy a 2009-es Watchmen című képregényfilm jó feldolgozása-e az adott grafikus novellának, nem az én reszortom eldönteni. Az azonban tény és való, hogy Zack Synder nagyot alkotott és egy monumentális szuperhős történetet vitt a vászonra, még ha ezt sokan meg is kérdőjelezik, vagy éppen vitáznak felette.
Ezzel a késői írással nem a képregény vs. film problémakört szeretném körbejárni, csupán a Watchmen univerzumról a szubjektív véleményemet megfogalmazni, kizárólag a film alapján.
Amit először is el lehet mondani a filmről, az, hogy monumentális. Olyan szinten egyedülálló, hogy több szuperhős történetét is felöleli, és nem veszik el a részletekben, egy eléggé teljes képet kapunk az Őrzőkről.
A történet egyediségéből adódóan egy második generációs „szuperhőscsapattal” találkozhatunk, akiket joggal lehet önbíráskodóknak is nevezni. Nem kapunk tényleges képet a szupererejükről, különleges képességeikről, Dr. Manhattan történetén kívül. Ők azok az úgynevezett igazságszolgáltatók, akik álruhát öltve járnak az éjszakában és segítséget nyújtanak a bajbajutottaknak, és elintézik a rosszfiúkat.
A történet onnan veszi fel a fonalat, amikor már ez az egység megbomlott közöttük, egyesek megöregedve, egyedül élnek, mások pedig vagy kettesével tartva a kapcsolatot, vagy pedig egyedüli önbíráskodóként járják az utcákat, mintegy a régi idők emlékének hódolva.


És itt jön be a képbe az alternatív univerzum Amerikájának hidegháborús készültsége, a nukleáris háború kitörése előtt, amit az oroszokkal való ellenségeskedés miatt készül kirobbantani a rivalizáló nemzet. És ennek megakadályozásában lenne szerepük az Őrzőknek, újra felvéve régi maszkjaikat és ruháikat, valamint leporolva régi nézeteltéréseket, az emberiség megmentésének érdekében. Természetesen, ahogy az lenni szokott ezeket az indíttatásokat személyes ok-okozati összefüggések is vezérlik, jelen esetben az egyik társuk, nevezetesen a Komédiás meggyilkolása, amelyre hirtelen mindenki felkapja a fejét.
Rorschach karaktere tulajdonképpen az a mozgatórugó, aki összehozza valamilyen formában a régi csapatot, nem látva még a teljes képet, ezért az első visszautasítások után, saját szakállára, karakterének megfelelően önbíráskodóként kezd szaglászni az ügyben.


A történet nagyszerűségét egyrészt a karakterek változatossága, egyedisége adja, valamint maga a kontextus, az alternatív valóság élethű ábrázolása, annak minden valóságos szereplőjével, (mint például Nixon elnök), valamint a felvetett etikai, morális és filozófiai kérdések tömkelege. Ez teszi lehetővé, hogy a néző is be tudjon olyan szinten kapcsolódni, hogy néha-néha elgondolkozzon, vajon mit is tenne az adott szituációban, ezeknek az információknak és erőknek a birtokában. Erre a legjobb példa Dr. Manhattan figurája, akivel a legnehezebb azonosulni az egész történet során, akármennyire is próbálják belénk sulykolni ezt a félisten képet. Mégis frappánsan, ötletesen viszik végig a történetét a kitalálók, ahogyan folyamatosan hidegül el az emberek világától, mondhatni mindenhatóságának következtében, holott egykor még ő is hús-vér, érző ember volt. Bár a többi szereplő nem kap annyira nagy hangsúlyt, aminek a legjobban Ozymandias figurája issza meg a levét, hiszen neki tényleg kulcsfontosságú szerepe van. Néha azt is lehet érezni, hogy a dilemmázásokat már-már túlzásba viszik, azonban ez szerintem így van rendjén egy ilyen kaliberű történetben. Az ultimate cut-nak köszönhetően néhány átlagemberrel is megismerkedhetünk az utcáról, aminek abban van szerepe, hogy láthassuk, ők hogyan élik meg a világra nehezedő feszült helyzet súlyát. Az újságárus és a képregényt olvasó fiú is egy színes pontja a sztorinak, főleg, mert a fiú szemén keresztül nyerhetünk betekintést a történeten belüli történetbe, amely egy hajótöröttről szól és szintén morális kérdéseket vet fel a végén. (Úgy képzelem el a két történet összevágást, mint egy kígyószerű parazitát, amely az ember gerince köré tekeredik)


Végeredményben ez is egy látványorgiába csomagolt narratíva, amely teljes mértékben élvezhető, még a keserédes végkifejlet ellenére is. A színészeket külön nem emelném ki, úgy gondolom mindenki tudta hozni a tőle elvárt szintet.
Végeredményben a hosszúság ellenére egy roppant szórakoztató történet, a képregényfilmek közül nem egy Sötét Lovag, de közel áll hozzá, valósághűségének köszönhetően. Ha az ember nem sajnálja rá az időt, érdemes többszöri újranézésre is szerintem.


Filmélmény 9/10

2011. július 20., szerda

The Adjustment Bureau - Sorsügynökség (rövid kritika)


Szeretem, amikor jó sül ki az általam várt blockbuster filmekből. Ismét egy kellemes csalódás a Forráskód után. És nem csak EmilyBlunt tüneményes szereplése miatt.

Adott egy fiatal politikus, akinek pályája éppen feltörekvőben van, úgy néz ki, hogy a néha kirobbanó kisebb-nagyobb botrányok sem tudják megállítani őt a siker útján, ha pedig mégis bekövetkezne ez, akkor is frappánsan sikerül kivágnia magát, folyamatosan kivívva a szavazók szimpátiáját. A győzelem helyett, azonban valami más leselkedik a sarkon. Egy különleges lány, akivel mondhatni szerelem lesz első látásra. Vagy a másodikra…
           

            Sajnos azonban a „rosszak” is ott leselkednek a sarkon, hogy ezt a két embert szétválasszák egymástól. Igen, a kalapos ürgék. És itt jön be a sors, az irányítottság, valamint a szabad akarat kérdése. Szerelem, vagy karrier lesz a tét.

            Úgy gondolom, hogy a filmben rejlő elég nagy lehetőséget a készítők ki is használták, bár eleve adott volt a sci-fi műfaj, aminek berkeiben elég széles sávokon lehet mozogni. Bár a romantikus főszál adja a film magját, ennek ellenére nem csap át szerelmes drámába, hanem megmarad a szórakoztatás mezsgyéjén. Be kell vallanom, néha az volt az érzésem, mintha Inceptionos és Black Swanos jeleneteket láttam volna benne. Természetesen nem koppintásról beszélek, hanem magáról a hangulatról. Ennek ellenére Emily Blunt hajlékony balerinatánca ugyanúgy lenyűgözött, mint nemrégiben Natalie Portman kecses mozdulatai.


            MattDamonra sem lehet panasz, ő már szerintem rutinból hozza a karakterét. Bár a dilemmázásai kissé lassúvá teszik a filmet, de amikor akcióba lendül, akkor le az összes kalappal előtte. Szó szerint.

            A film felvetheti az embernek is a kérdést: Vajon akkor mik a véletlenek és mik azok, amiknek meg kellett történniük. Erre a választ csak az adhatja meg, amiben az ember hisz. Összességében pedig egy nagyon jó misztikus sci fi történet, ami magával ragadja a nézőt, olyannyira, hogy már már drukkol a főszereplőknek, hogy az elvárásai szerint teljesítsenek. 

Filmélményből 9/10-et adok rá.

2011. július 17., vasárnap

Elkorcsosult élet – Amorres Perros (kritika)



Ezt a bejegyzést Lengyel Beátának ajánlom.


Emberi sorsokat, érzéseket, tragédiákat, jellemeket felvonultató filmalkotás. Dráma. 
Amikor az ember megnéz egy független filmes, vagy legalábbis más országban, sajátos jellemvonásokkal készült ugyanezen kategóriába sorolt filmalkotást, akkor meglehet, hogy egy kissé átalakul a műfajról alkotott képe.
Én is hasonlóan vagyok Alejandro González Iñárritu első, de ugyanakkor hatalmas sikert aratott filmjével, a Korcs szerelmekkel (AmoresPerros), ami még anno 2000-ben látott napvilágot Mexikóban, nemzetközi sikerét pedig a különböző filmfesztiválokon való szerepeltetése után a Filmakadémia jelölése hozta el 2001-ben, (a Gladiátor és Tigris és a Sárkány tarolásainak évében) a legjobb idegen nyelvű film kategóriában aranyszobrocskára jelölték. (Mivel kissé elfogult vagyok a keleti filmek terén, ezért így utólag jogtalannak érzem az idegen nyelvű film kategóriában a Tigris és a Sárkány győzelmét a Korcs szerelmekkel szemben.)
Ez a tény azonban nem csorbítja a film értékét. Ugyanis a maga műfajában és nemében egy egyedülálló alkotás, aminek megnézése után az amerikai ugyanezen műfajba sorolt alkotásai giccsparádénak is tűnhetnek. De lehet, hogy csak a mentalitás, vagy éppen a világnézet miatt. Lehet, pedig kelet-európaiságunk miatt is, vagy éppen azért, mert másképp gondolkodunk és időnként egy-egy ilyen film megnézésével azt próbáljuk bizonyítani, ha másnak nem is, hogy nem hódolunk be az amerikai filmgyártás hatalmának.


A Korcs szerelmek egy hosszú, de remekül kivitelezett alkotás, ami mély emberi drámákat boncolgat, társadalomkritikát kürtöl szét, valamint hagyja gyönyörűszépen kibontakozni karaktereit.
Az átlagnéző számára általában ismeretlen spanyolajkú színészek hitelesen hozzák a három történet meghasonuló karaktereit, akiknek a balsors keményen átrendezi terveiket, álmaikat, életüket. A három történetet több motívum is összeköti, valamint sokban hasonlítanak egymásra. A kutyákkal való érdekes viszonyt a magyar cím frappánsan adja vissza, sokszor az az érzésünk támad nézés közben, hogy a négylábúakat az ember jobban szereti, elvégre ezek a háziállatok, akik azt a cseppnyi boldogságot az életükbe csempészik. Az illegális kutyaviadalokon résztvevő hatalmas bestia, vagy a szőrös házi öleb, valamint az a néhány kóbor kutya, mind a boldogulást, az életben megtalált egyetlen örömforrást hivatottak biztosítani, eltűnésükkel pedig űrt hagynak maguk után, aminek köszönhetően a viszonyok megromlanak, az ember pedig boldogtalanná válik, meghasonul önmagával. Megtörténik a három történetben kulcsmomentumnak számító baleset, amit már a kezdő képek bemutatnak, ennek hatására indulnak el a főszereplők a változás útján, saját maguk boldogságának felfedezésére, a tökéletes újrakezdés felé, amit természetesen nekünk kell tovább gondolnunk a rendező jóvoltából.


Ez a film egy tökéletes ellenpéldája az idealisztikus állapotokat bemutató románcoknak, ahol a szereplők boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Itt a kapcsolatok megromlásáról, arról az állapotról van szó, amikor már gondolhatnánk, hogy ennél rosszabb már nem lehet. És itt jön be a lehetőség a cselekvésre, a változásra, azon események sorozata révén, amik balsorsként indulnak, mégis sorsfordító eseményként funkcionálnak a későbbiek során.
Aki egy igazi drámára vágyik, annak nagyon tudom ajánlani a mexikói rendező alkotását.
Filmélmény: 9/10