Bejegyzésemben két filmről szeretnék írni, amelyekkel kapcsolatban voltak előzetes gondolataim és előítéleteim, de végül rászántam magam arra, hogy megnézzem és a saját érzékszerveimmel győződjek meg eddigi közönségük benyomásairól.
Kezdem is a Scott Pilgrimmel. A Kick Ass (szintén idei termésű képregényfilm, ami annak ellenére, hogy a Scott Pilgrimhez hasonlóan a mozikban megbukott, elég nagy népszerűségnek örvend és jól sikerült alkotás) tükrében tudom ezt a filmet kezelni, valamilyen szinten lelhetők fel közös vonások bennük. Például, hogy egyik sem a valóság talaján játszódik, a képregényvilág miatt szabadon engedhető a fantázia, megszűnnek bizonyos, valóságban fellelhető korlátok.
Olvastam a Scott Pilgrimről, hogy a jövő generáció filmjeinek az egyik úttörője. Ez tény és való, hogy inkább a fiatal rétegnek szól, akik hasonló jellegű problémákkal állnak szemben, referenciáit is inkább a mostani általános-középiskolás generáció tudja igazán értékelni, a sok számítógépes játék, anime és képregény tükrében. A film mindhárom jellegzetességeit magán hordozza. Régi számítógépes játékok hangulata, amikor az ellenséget legyőzve jutalomban részesül a játékos, tapasztalattal, szintlépéssel, különböző számára hasznos eszközzel "gazdagodik", hogy tovább folytathassa küldetését. Anime jellege pedig a harcok bemutatásakor van, amikor a gravitáció törvényeit felrúgva egymásnak esik a két fél, hosszúra és hatásvadászat szempotjából epikusra, nyújtott "combatokban" playstation játék módjára kombókkal bombázva egymást. A képregényes stílus pedig a hangok és egyéb vizuális hatások érzékeltetésére szolgáló feliratokban, animációkban nyilvánul meg.
Na, de a történetről is valamit: roppant egyszerű, ahogy az előzetes is beharangozza: Scott Pilgrimnek meg kell küzdenie Ramona Flowers 7 gonosz exével, ha el akarja nyerni a lány szívét. Ez önmagában már egy valóságtól elrugaszkodó történet, tehát egy percig sem kell komolyan venni. Az egész film olyan, mint egy számítógépes játék, amit hús vér szereplők játszanak és mi csak passzív szemlélői vagyunk. Persze ammelett, hogy küzdelmek vannak a filmben megjelennek a nyugati civilizáció fiatalságának apróbb-cseprőbb gondjai, bajai, olyan dolgok, amik a mindennapi életre is utalnak. Így például ebből sem maradhat ki a "meleg" helyzet, a bandázás és az együttjárás jó és problémás oldalai sem. Alapjában véve elég szórakoztató film és nem buta, mivel, hogy nem veszik komolyan, mindenki tudja, hogy ez játék.
Elsősorban a film megnézésétől Michael Cera szerepeltetése miatt tartottam. Hogy is fejezzem ki szépen magam? Eléggé irritál engem, mint színész. Úgy gondolom, hogy ő az, aki a korosztályombeli színészek közül a nyápicságot, nyámnyilaságot, esetlenséget és nem utolsósorban idegesítő attitűdöket visz a játékába a személyiségéből kifolyólag. A hangja pedig egyenesen irritál (nem a szinkron, bár gondolom azt sem kedvelném túlságosan). Az egy dolog, hogy tini színész, de azért egy kicsi férfiasság lehetne benne. Persze, az ilyenekre is buknak a csajok, de na... Scott Pilgrimként sincs ez másként: egy tutyimutyi karakter, akinek a fenekére foltot lehetne varrni. Persze amikor akcióra kerül a sor, egyből "kemény" lesz, de akkor sem igazán meggyőző. Szerintem. De itt befelyezem az ő feketítését, úgyis mindenki maga dönti el, hogy mennyire befolyásolja a főszereplő karakterisztikája a filmélményt számára. Nekem ez az egy dolog nem tetszett az egész filmben. Még annyi, hogy egy kicsit túlzás volt ennyire elnyújtani egy ilyen kaliberű történetet. De ha a történet, vagyis a képregény megkívánja, akkor csak tessék. Aki audió-vizuális effekt tobzódást és jópofa valótlan képregény adaptációt akar látni, annak csak ajánlani tudom.
Egy középiskolás lány élete gyanúsan hasonlítani kezd A skarlát betű főhősnőjének, Hester Prynne-nak az életéhez, amikor kiderül aprócska kis hazugsága arról, hogyan is vesztette el a szüzességét. Az iskolában pletykák kezdenek terjengeni róla, ami eleinte borzasztóan zavarja, egészen addig, míg úgy nem dönt, ebből hasznot is lehet húzni, és tervével jobbá teheti szociális és anyagi helyzetét is...Na így néz ki a történet a filmkatalógus leírása szerint, amihez nem szeretnék semmit hozzáfűzni. Ez egy tipikus tini-vígjáték, ami azért nem butul le a műfaj szintjére, mert Emma Stone karaktere egy kis intelligenciát is visz bele. Szerintem. Amennyire nyámnyila Michael Cera, éppen annyira karakterisztikus és erős színéznő Emma Stone az én szememben. A hangja nem nyávogós, mint ahogy az a csajos filmek főszereplőinek általános jellemvonása, hanem energikus, határozott. A filmben is egy olyan csajt alakít, akinek a megbélyegzés és a hazugságok ellenére helyén meg van a magához való esze, nem éppen tipikus középiskolás lány, akit mellesleg még a jószándék is fűt, hogy másokon segítsen, még ha ennek érdekében áldozatot is kell hoznia és ezzel a tettével jobban befeketíti magát.
Amúgy engem nem igazán fog meg ez a középiskolás történet, még ha most sikeresen tudták belőle mellőzni a pompomlány és a focicsapat kliséket. Ami negatívum volt számomra, az a vallásos megnyilvánulás görbe tükre volt, kívülálló szemmel. Ez valahogy egy túl sarkított példa és túl jelentőségteljes és komplex ahhoz, hogy egy ilyen vígjátékocska elfogultság nélkül kifigurázza. A vallással kapcsolatosan itt túl elfogultak a készítők és valamiféle gonosz mániákusoknak állítják be a vallásos embereket élükön Amanda Bynes álszent karakterével, aki a pletyka legfőbb terjesztője.
A végén persze minden jóra fordul, ott a happy end, igaz egy kicsit felszínesen és klísésen. De ezt már megszokhattuk az ilyen tipusú filmekben. Kissé talán összetettebb vígjáték, mint az átlag B-kategóriásra hajazó produkciók, merthogy a pletyka jelenségéről elég érdekes képet fest.
Nálam langyos kategória. Ajánlom is meg nem is. A poénjai nem túl erősek, de nem süllyed le a pisi-kaki szintű "humorzsákra" sem. A hangulata határozottan jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése