Mivel a tegnap nagyon belejöttem az adatok összeszedésébe, ezt a bejegyzést is így kezdeném. A Let Me In, amerikai feldolgozást és a svéd eredetijét a Let the Right One In-t (Låt den rätte komma in) szeretném egy kicsit összehasonlítani.
Először is, az eredeti:
Let the Right one In: 2008 - as, 115 perces svéd horrorfilm
Az IMDb minden idők 250 legjobb filmjének listáján a 216. helyet foglalja el, 8.1 - es aránnyal, 65226 szavazat alapján.
A Rottentomatoes kritikaösszesítő oldalon 98% - os, 159 pozitív és 4 negatív kritikával
A Box Office Mojo tanúsága szerint 11 227 336 dollárt szedett össze a mozivetítésekből.
És a remake:
Let Me In: 2010 - es. 116 perces amerikai horrorfilm
Aránya az IMDb-n 7.3, 7 255 szavazat alapján
A Rottentomatoeson 89% - os, 173 pozitív és 21 negatív kritikával
Ezidáig 22 085 023 dollárt szedett össze a mozipénztáraknál a Box Office Mojo adatai alapján
A következőkben pedig a feldolgozásról írok, az eredeti film megnézésének tükrében, bár azt már legalább egy éve láttam. A történet majdnem szóról szóra ugyanaz. Arra volt jó a remake megnézése, hogy felelevenítse bennem az elmémben lassan feledésbe merülő történetet. Tisztára ugyanaz a story, más környezetbe ültetve, más szereplőkkel.
És hogy szerintem mi a varázsa az eredetinek? Többek között az, hogy teljesen ismeretlenként robbant be a köztudatba, egy a világ számára szerintem teljesen ismeretlen rendezőtől, Thomas Alfredsontól, akinek ez volt a második mozifilmes rendezése. A főszereplők is teljesen ismeretlen svéd gyerkőcök, Kåre Hedebrant és Lina Leandersson (akiket azóta sem vetnek fel a szerepek, abból a szemszögből nézve, hogy ez a színészi pályafutásuk beindítója).
Ahogy azt az előzetes és a poszterek elővetítik ez egy vámpíros story, méghozzá gyerekekkel. Mivel a vámpíros filmek akkor és mostanában is a könyökömön jönnek ki, némi unszolás kellett, hogy megnézzem a svéd horrort. És kellemesen csalódnom kellett. Mert nagyon tetszett. A történet, a kivitelezés, a színészek. Minden. A történet egyik fő jellegzetessége, hogy nagyon laaaassssúúúú. De nem annyira, hogy megunja az ember. Mert fenn tudja tartani a néző érdeklődését.
A történet röviden annyi, hogy a főszereplő, 12 éves Oscar szomszédjába új lakók költöznek, egyikük egy vele egykorúnak látszó kislány. Először véletlenszerűen futnak össze a tömbház előtti játszótéren, majd később egyre többet látják egymást, kapcsolat alakul ki köztük. Eközben egy ember gyilkolni kezdi a városka lakóit... Tulajdonképpen a megaláztatásról és visszavágásról szól ez a film, valamint a természetfeletti behozásáról a mindennapi életbe.
Amerika pedig látott fantáziát a történetben és úgy döntött, hogy megvásárlja és feldolgozza, ahogy azt a Tetovált lánnyal is tenni fogja. (de az egy másik történet :P) A forgatókönyvet Matt Reeves írta meg az eredeti film alapján (gondolom nem kellett vesződnie sokat vele), majd pedig meg is rendezte. Róla azt kell tudni, hogy a Cloverfield című amatőrkamerás sci-fivel robbant be a köztudatba, anno 2008 - ban, aminek már a folytatásáról pletykálnak. A rendező gondosan ügyelt arra, hogy mindent ügyesen "amerikanizáljon", így lett a főszereplőkből Oscar és Eli helyett, Owen és Abby többek között. A feldolgozás mivel cakkra ugyanolyan, csak más környezetben hozza az előbb említett formulát, miszerint érdekes és megragadó, egész izgalmas lehet annak, aki most találkozik ezzel a történettel először. Megvan benne ugyanaz a laaasssúúússsáágggg és hasonló jellemzők. A szereplőkkel sincs baj, épp annyira málészájúan játszanak, amennyire a film megkívánja.
Csak néhány nevetséges trükkel nem vagyok megelégedve. Azok nem kellettek volna oda. Túl nevetségesek és nem találnak ebbe a lassan kibontakozó borzalomadagba. Néha átmegy kissé gagyiba az egész, de ez szerencsére csak másodpercekig tart. Ezen elhanyagolható tulajdonsága mellett, van olyan rész is benne, ami túlságosan szájbarágós. Nem kell annyira beadagolni a nézőnek, érti ő anélkül is. Szerintem. Néha ezzel a szájbarágással mennek el értékes percek a játékidőből.
Mindezek a sajátosságok eléggé eltörpülnek az én szememben a történet nagyszerűsége mellett.
A lassan (febr. 10.) 14. életévét betöltő Chloe Moretz játékára nem lehet panasz, bár nem annyira jópofa, mint például a Kick Ass Hit Girljeként, de a karaktert jól hozza. Akit még külön kiemelnék, az a Kenny-t alakító "rosszfiú" lenne, aki nem más, mint az a Dylan Minette, akit a Prison Breakben Michael Scofield fiatalkori énjeként láthattunk, továbbá szerepelt a Lostban is, ahol Jack fiát, Davidet alakította néhány rész erejéig. (más sorozatokban is voltak már epizódszerepei)
Végszóként pedig Stephen Kinget hoznám fel, aki azt jelentette ki a Let Me In kapcsán, hogy ez az elmúlt 20 év legjobb horrorja. (forrás: sg.hu) És ezt nem az eredetiről, hanem a feldolgozásról mondta ki! Idézve a dvd borítóról, a cikk alapján: "A legjobb amerikai horrorfilm az elmúlt húsz esztendőben"
Őszintén nem tudom, hogy mit mondjak erre. A "horror koronázatlan királya túl szerény lenne, hogy egy általa írt művet hozzon fel, mint a szakma nagy tekintélye? Esetleg nem látta az eredeti svéd verzióját a vámpíros horrornak? Mi okból tehet egy ilyen kijelentést, hogy egy feldolgozás, az elmúlt 20 év legjobb horrorja? Ennyire rosszul állna amerika horrorok terén? Talán. De ha ő ezt mondja, akkor ez van.
Végül pedig itt az előzetes is.
Először is, az eredeti:
Let the Right one In: 2008 - as, 115 perces svéd horrorfilmAz IMDb minden idők 250 legjobb filmjének listáján a 216. helyet foglalja el, 8.1 - es aránnyal, 65226 szavazat alapján.
A Rottentomatoes kritikaösszesítő oldalon 98% - os, 159 pozitív és 4 negatív kritikával
A Box Office Mojo tanúsága szerint 11 227 336 dollárt szedett össze a mozivetítésekből.
És a remake:
Aránya az IMDb-n 7.3, 7 255 szavazat alapján
A Rottentomatoeson 89% - os, 173 pozitív és 21 negatív kritikával
Ezidáig 22 085 023 dollárt szedett össze a mozipénztáraknál a Box Office Mojo adatai alapján
A következőkben pedig a feldolgozásról írok, az eredeti film megnézésének tükrében, bár azt már legalább egy éve láttam. A történet majdnem szóról szóra ugyanaz. Arra volt jó a remake megnézése, hogy felelevenítse bennem az elmémben lassan feledésbe merülő történetet. Tisztára ugyanaz a story, más környezetbe ültetve, más szereplőkkel.
És hogy szerintem mi a varázsa az eredetinek? Többek között az, hogy teljesen ismeretlenként robbant be a köztudatba, egy a világ számára szerintem teljesen ismeretlen rendezőtől, Thomas Alfredsontól, akinek ez volt a második mozifilmes rendezése. A főszereplők is teljesen ismeretlen svéd gyerkőcök, Kåre Hedebrant és Lina Leandersson (akiket azóta sem vetnek fel a szerepek, abból a szemszögből nézve, hogy ez a színészi pályafutásuk beindítója).
Ahogy azt az előzetes és a poszterek elővetítik ez egy vámpíros story, méghozzá gyerekekkel. Mivel a vámpíros filmek akkor és mostanában is a könyökömön jönnek ki, némi unszolás kellett, hogy megnézzem a svéd horrort. És kellemesen csalódnom kellett. Mert nagyon tetszett. A történet, a kivitelezés, a színészek. Minden. A történet egyik fő jellegzetessége, hogy nagyon laaaassssúúúú. De nem annyira, hogy megunja az ember. Mert fenn tudja tartani a néző érdeklődését.
A történet röviden annyi, hogy a főszereplő, 12 éves Oscar szomszédjába új lakók költöznek, egyikük egy vele egykorúnak látszó kislány. Először véletlenszerűen futnak össze a tömbház előtti játszótéren, majd később egyre többet látják egymást, kapcsolat alakul ki köztük. Eközben egy ember gyilkolni kezdi a városka lakóit... Tulajdonképpen a megaláztatásról és visszavágásról szól ez a film, valamint a természetfeletti behozásáról a mindennapi életbe.
Amerika pedig látott fantáziát a történetben és úgy döntött, hogy megvásárlja és feldolgozza, ahogy azt a Tetovált lánnyal is tenni fogja. (de az egy másik történet :P) A forgatókönyvet Matt Reeves írta meg az eredeti film alapján (gondolom nem kellett vesződnie sokat vele), majd pedig meg is rendezte. Róla azt kell tudni, hogy a Cloverfield című amatőrkamerás sci-fivel robbant be a köztudatba, anno 2008 - ban, aminek már a folytatásáról pletykálnak. A rendező gondosan ügyelt arra, hogy mindent ügyesen "amerikanizáljon", így lett a főszereplőkből Oscar és Eli helyett, Owen és Abby többek között. A feldolgozás mivel cakkra ugyanolyan, csak más környezetben hozza az előbb említett formulát, miszerint érdekes és megragadó, egész izgalmas lehet annak, aki most találkozik ezzel a történettel először. Megvan benne ugyanaz a laaasssúúússsáágggg és hasonló jellemzők. A szereplőkkel sincs baj, épp annyira málészájúan játszanak, amennyire a film megkívánja.
Csak néhány nevetséges trükkel nem vagyok megelégedve. Azok nem kellettek volna oda. Túl nevetségesek és nem találnak ebbe a lassan kibontakozó borzalomadagba. Néha átmegy kissé gagyiba az egész, de ez szerencsére csak másodpercekig tart. Ezen elhanyagolható tulajdonsága mellett, van olyan rész is benne, ami túlságosan szájbarágós. Nem kell annyira beadagolni a nézőnek, érti ő anélkül is. Szerintem. Néha ezzel a szájbarágással mennek el értékes percek a játékidőből.
Mindezek a sajátosságok eléggé eltörpülnek az én szememben a történet nagyszerűsége mellett.
A lassan (febr. 10.) 14. életévét betöltő Chloe Moretz játékára nem lehet panasz, bár nem annyira jópofa, mint például a Kick Ass Hit Girljeként, de a karaktert jól hozza. Akit még külön kiemelnék, az a Kenny-t alakító "rosszfiú" lenne, aki nem más, mint az a Dylan Minette, akit a Prison Breakben Michael Scofield fiatalkori énjeként láthattunk, továbbá szerepelt a Lostban is, ahol Jack fiát, Davidet alakította néhány rész erejéig. (más sorozatokban is voltak már epizódszerepei)
Végszóként pedig Stephen Kinget hoznám fel, aki azt jelentette ki a Let Me In kapcsán, hogy ez az elmúlt 20 év legjobb horrorja. (forrás: sg.hu) És ezt nem az eredetiről, hanem a feldolgozásról mondta ki! Idézve a dvd borítóról, a cikk alapján: "A legjobb amerikai horrorfilm az elmúlt húsz esztendőben"
Végül pedig itt az előzetes is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése