1408

Csütörtökön, január 6.-án, blogom történetének 1408.-ik oldalmegjelenítésének apropóján az jutott eszembe, hogy újranézzem a 2007-es 1408 című horrort, amelynek alapötletét Stephen King irománya szolgáltatja. (Majd a 10000.-ik oldalmegjelenítésnél a 10000 B.C.-t fogom megnézni) Amikor néhány éve belebotlottam a film címébe, még azt gondoltam, hogy ez is egy történelmi film lehet, az 1492: Conquest of Paradise-hoz hasonlóan, aminek a készítők nem tudtak kreatív címet adni. (Persze az 1492, egy jelentős dátum és nem marad el a kiegészítés sem)
Aztán Lehel ajánlotta a filmet, csupa jókat mondott róla: ilyesmiket, hogy tényleg ijesztő horror. És meg is néztem. Tetszett. Olyannyira, hogy nem sokkal a megnézése után, egy alkalommal, amikor szóba jött a film a 16-os "hotel", akarom mondani bentlakás 140-es szobájában, ami akkor még lakóhelyemül szolgált, az az elvetemült összefüggés jutott valamelyikünk eszébe, hogy csak a 8-as szám hiányzik a szobaszám végéről. Nem kellett unszolni, fogtam egy filcet és pillanatok alatt odapingáltam a hiányzó számot. Ettől kezdve mindenkinek úgy mondtam, hogy az 1408-as szobában lakom. Aki látta a filmet értette, aki meg nem, értetlenül ignorálta a tényt.

Na de a filmről is néhány szót. Elég nehéz a mai kínálatból igényes és tényleg jó horrorfilmet választani. Nem igazán sikeresek, történetük vagy klisés, vagy unalmas, vagy csak nem képes eléggé megijeszteni a nézőt. Vagy csak egyszerűen igénytelen. Az 1408 azonban egész jó, én úgy gondolom. Bár így második visszanézésre nem hozta azt a szüszpanszt, amit elsőre, de élveztem most is. (Rám amúgy nem jellemző, hogy horrort nézzek újra, gondolom ezzel más is így van, hiszen ha horror, akkor azt egyszer kell látni, a következőben már elveszik a varázsa, amivel fenn tudja tartani az érdeklődést, azáltal, hogy tudja az ember, hogy mi fog történni. (Ez egy nagy büdös általánosság volt, sok más hasonló kijelentésemmel együtt. :) )

Azt is mondhatnám az 1408-ra, hogy eléggé impozáns horrorfilm. Látványos, mivel a szobának sok arca van. Amit a szállodaigazgató egyszerűen gonosznak nevez. És találóan. Nem vérrel, gyilkolással és csontokkal próbál a félelemre hatni. Hanem valami mással. Stephen King tényleg ért a rémisztgetéshez, Hollywood pedig ahhoz, hogy jól felfújja. De legalább látványosan csinálja.

"They say, you can't die in your dreams...

Is that true?" (Mike Enslin)

A történetről csak annyit, hogy a nem éppen a leghíresebb horroríró, John Cusack karaktere, Mike Enslin, aki kísértetjárta szállodákba tér nyugovóra, hogy később írjon róla, fülest kap, a Dolphin szálloda, 1408-as számú szobájáról. Kihívást lát benne, főleg a sok gyanús körülmény miatt. Elmegy, hogy ott is eltöltsön egy éjszakát. Itt keveredik vitába a szálloda igazgatójával, Gerald Olinnal (Samuel L. Jackson), aki mindenáron meg akarja őt győzni, hogy ne menjen be abba a szobába. Mike azonban hajthatatlan. És amint belép a szobába, elszabadul a pokol, a legrosszabb rémálmok válnak valóra. A tulajdonképpeni "akció", ez esetben rémisztgetés, a film 39. percében veszi kezdetét.

Egy kaotikus rémálomszerű valóságba csöppen, ahol saját életének különböző aspektusaival kell szembenéznie. Egy olyan rémálom, ami nem akar véget érni és amikor elhinti, hogy van esély rá, hogy vége, akkor épp olyan kegyetlenséggel rántja vissza a nézőt és a főszereplőt a horror tárházába, ahonnan néhány perc erejéig azt lehetett hinni: van kiút.
Jó ez a film. Amikor az ember először látja, tényleg végigizgulhatja, még ha néha gagyi trükkökkel és nem éppen a legprofibb megvalósításokkal is találkozik.
Engem megfogott.
Ki mondhatja el magáról, hogy lakott már 1408-as számú szobában? :)