2011. június 27., hétfő

Sorozatajánló nyárra

Nyáron alkalom adódik többek között arra is, hogy az ember fia/lánya behozza a lemaradásait az őszi-tavaszi sorozatokból, esetleg újaknak fogjon neki. Természetesen mindezt a szabadidő eltöltéseképpen, unaloműzésként. (szigorúan esős napokon)
Egy filmes blogger csiripelte nem olyan rég a twitterjén, hogy nem igazi junkie (jelen esetben a sorozatfüggőségre értendő) az, akinek elfogynak a sorozatai.
Mivel nyáron egészen más a sorozatos felhozatal: rövidebb szezonok, adott esetben nem annyira színvonalas alkotások (tisztelet a nem kevés ritkaságnak), ezért az ember, példaként saját magamat felhozva, vagy előveszi régi kedvenceit, vagy már régen betervezett sorozatoknak fog neki, hogy néhány nap alatt szó szerint ledarálja a már megjelent részeket, kihagyva a hétről-hétre való izgulást, várakozást.
Bejegyzésemben néhány sorozatot szeretnék ajánlani a nyárra, mivel néhányan már fordultak hozzám ilyen kéréssel. Következzen egy rövid lista, esetenként egy nyúlfarknyi kommentárral, vagy ajánlóval, a teljesség igénye nélkül:

Game of Thrones: aki nem követte hétről hétre ezt a fantasy szériát, vagy még nem keltette volna fel az érdeklődését, annak nagyon ajánlom a George R. R. Martin fantasy regényciklusából készült 10 részes HBO sorozatot, amelynek természetesen a folytatása sem fog késni jövő tavasszal.A Starkok és Lannisterek viszálykodását bemutató sorozat amellett, hogy színvonalas, megragadó történettel és változatosabbnál változatosabb karakterekkel büszkélkedhet, amelyet elsőosztályú színészi gárda visz a képernyőre. Természetesen sokkal többről szó, mint amit az első sorban leírtam. Az első szezon egy kitűnő felvezető a későbbi történetvezetésnek, ami reményeink szerint, ha nem veszít lendületéből és színvonalából, még sok évig az HBO műsorai között megtalálható lesz. 

 
The Borgias: a szintén tavasszal rajtolt sorozat a másik nagyágyú csatornán, a Showtime-on került bemutatásra. A The Tudorshoz hasonló történelmi sorozat az 1400-as évekre nyúlik vissza, bemutatva a Borgia család mindennapjait, VI. Sándor pápa földi helytartóságát, annak minden velejárójával és ármánykodásával együtt.    

Skins: a brit sorozat a kevésbé ismert Channel 4-on mutatkozott be, még anno 2007-ben. A brit tinédzserek nem mindennapi életét bemutató 9-10 részes szezonokból álló sorozatot vétek lenne kihagyni a tinisorozatokat kedvelőknek. Néhány szezon után a szereplők fokozatosan cserélődnek, így tartva fel a sorozat frissességét és élethű történéseit, olyan színészekkel, akik tényleg a koruknak megfelelő karaktereket játszanak, ellentétben az amerikai tinisorozatokkal és filmekkel, ahol 20 és 30 év közötti színészek játsszák a középiskolásokat. (idén az amcsik is csináltak ugyanezzel a címmel egy feldolgozást, amit szerencsére elkaszáltak)


Misfits: szintén az előbbi csatorna két szezont megért szériája, amely frissességet hoz a napjainkban nagyon népszerű szuperhős-szuperképességes kitalációk tömkelegébe. Néhány közmunkára ítélt fiatalról szól, akik egy vihar következtében szuperképességekre tesznek szert és ezzel kell megbírkózniuk a részek során. A sablonos és eltúlzott kezdés után magára talál a sorozat és szerethető karaktereket, izgalmas dilemmákat ad a nézőnek, megújítva a szuperképességek világát.


Breakout Kings: a Szökés (Prison Break) készítőinek új sorozata ezúttal is szökött fegyencekről szól, azonban két oldalról. Egy fegyencekből álló csapat a hivatalos szervek képviselőivel szökött rabok nyomába ered, hogy epizódonként begyűjtsék őket. A sorozat egyik érdekessége, hogy a 3. részben feltűnik a Prison Break egyik karaktere, méghozzá T-Bag, akinek történetét itt teljes egészében elvarrják. (Természetesen ez a fogás nagyban hozzájárult a sorozat marketingjéhez, népszerűsítéséhez.) 


The It Crowd: a 2006-óta, nyári szezonokban 6 résszel debütáló sitcomot nevezhetnénk az angol Big Bang Theorynak is, azzal a különbséggel, hogy itt két informatikus és a szakosztályvezetőjükről szól a történet. Aki az angol humort szereti, annak kihagyhatatlan, aki pedig nem hallott a hozzá hasonlított The Big Bang Theoryról, annak lesz amit behoznia…


Modern Family: az immár megöregedett Ed O’Neill (El Bundy) szereplésével készült, 2009-ben megjelent sorozat egy nagyobb családról szól, akiknek zűrös és poénokban gazdag hétköznapjait, ünnepeit követhetjük nyomon. A sitcomokkal ellentétben itt most aláröhögés nélkül.  


My Name is Earl: a (sajnos) 2009-ben elkaszált 4 szezont megért sorozat Earlről, ex feleségéről, idióta öccséről és még sok más szereplőről szól, azzal az alapszituációval indítva, hogy Earl, a piti bűnöző megismerkedik a karmával és így elhatározza, hogy jó útra tér, listát ír minden elkövetett rossz tettéről, hogy helyrehozza azokat. A sorozat amúgy kitűnő kifigurázója a szegény amerikai bűnözőknek és a „redneckek”-nek. 


Futurama: az 5. szezon után nagyobb szünetet tartó futurisztikus sorozat, a The Simpsons kitalálójától,  tavaly nyáron éledt újjá néhány filmet követően. A jelenleg hatodik szezonját taposó szériát keveseknek kell bemutatni: a jövőben játszódik, párhuzamosan a mi éveinkkel, ezer évvel később. A kellő humorral és szarkazmussal megáldott futurisztikus, űrlény-mutáns-robot-ember csapat nagyon találóan figurázza ki a jelenkor problémáit. Humorban szerencsére nem estek vissza a South Parkhoz hasonlóan. 


Természetesen rengeteg sorozat van, amiket érdemes nézni, hétről-hétre követni, vagy jelen esetben ledarálni. Bejegyzésemben azokat szerettem volna kiemelni, amiket én is nézek, követek, és bátran merek ajánlani akárkinek.
Aki itt és most nem talált kedvére valót a felsoroltak közül, annak ajánlom az IMDb sorozatlistáját, amely a nézők értékelése alapján van rangsorolva.
Jó szórakozást kívánok a borúsabb napokra :)

3 megjegyzés:

  1. Én most nyáron távolabbra nyúlok vissza. Veronica Mars, Legend Of The Seeker, The Outer Limits, Buffy, Rescue Me. Ezt az ötöt mindenképp be akarom szorítani valahogy. :D + Az idén évad közben pihentetett The Killing. ++ Azért most is lesz nyáron néznivaló, Eureka, Falling Skies, Torchwood. True Blood jegelve 2. évad vége miatt.

    VálaszTörlés
  2. Helyes, helyes. Én ezek közül csak néhányat nézek, mivel nagyjából napirenden vagyok velük, azért is mertem ajánlani, mert láttam őket és egy bizonyos szinten "kötelezőek" is. Én is visszanyúlok egy kicsit, inkább sci-fi irányba. Gyerekkorom néhány TV3-as emlékeit elevenítem fel, mint a Babylon 5, Star Trek Next Generations, valamint a Stargate szériák végét is be kellene hoznom (ami eddig sajnálatos módon nem történt meg)
    A Falling Skies nekem valahogy nem jött be, úgyhogy egyelőre pihen, ha csak jót nem hallok róla. Az Eurekat abbahagytam az első szezonnál, de most nem érzem úgy, hogy sűrgősen be kellene hozzam. A Torchwoodot valószínű, hogy bepróbálom, főleg ha valaki meggyőz, hogy érdemes nézni.
    A True Bloodal kapcsolatos sérelmeket pedig szerintem érdemes félretenni, mivel nagyon összeszedték magukat a készítők és jelenleg olyan a sorozat, hogy le az összes kalappal előtte :)
    Kicsit hosszan reagáltam, remélem nem veszed rossz néven :D

    VálaszTörlés
  3. Stargate sorozatokat tavaly nyáron daráltam be és azóta is elvonási tüneteim vannak... Gondoltam pótolom BSG-vel, de az még nagyobbat ütött, így megint sci-fi hiányom van, ezért gondolkodtam a The Outer Limits mellett.

    A Falling Skies úgy gondolom hosszú távon lesz jó, én is gondolkodtam, hogy majd az évadot egyszerre nézem meg, de annyira kevés a hétről-hétre érkező sorozatok száma, hogy inkább lesem. :D Torchwoodot igazából csak akkor ajánlom, ha tisztában vagy a hátterével. Bár anélkül is lehet nézni, de szerintem úgy nem üt akkorát.

    True Blood-ra meg valahogy ráveszem majd magam talán. Nem tudom, lehet, hogy az évad vége után egyben a 3-4. évadot.

    VálaszTörlés