Forráskód - a párhuzamos valóság létrehozása

Duncan Jones rendezőtől a Moon (Hold) színvonala miatt sokat várnak el. Ahogy néhány általam olvasott kritikában is elhangzik: magasra tette a mércét és most új filmjével, a Source Code-al nem tudta ezt a szintet tartani. Bár a kritikusok nagyra értékelik a filmet, a közönség soraiban már inkább megoszlanak a vélemények az időutazós sci-finek beharangozott 93 perces alkotásról.

            Én bátran ki merem jelenteni, hogy az év eddigi legszórakoztatóbb, legszínvonalasabb alkotásával volt dolgom a Jake Gyllenhaal főszereplésével készült sci-fi és thriller kategóriába besorolt film megnézésekor. 

            Bár sokan azt nehezményezik, hogy ez egy lightos, ténylegesen blockbuster film, ami bár tele van A-listás színészekkel, történetileg mégis egy lágy massza, amikre a filmbeli logikátlanságok még rátromfolnak. És, hogy ők nem ezt várták a második filmjét rendező Duncan Jonestól. Én nem így vagyok vele. Bár egy műfajba sorolják a két filmet, itt látszik igazán, hogy mennyire tág értelmezéssel bír a science-fiction fogalma és hányféleképpen lehet megközelíteni a képzelet szintjén továbbfejlesztett tudományt.

            Úgy gondolom, hogy egy film, ami a nézése közben elfeledteti velem, hogy a logikai pontatlanságokat keressem megérdemli, hogy a nagyon jó jelzővel lássam el. Annyira magával ragadnott. és lekötött az egész játékidő alatt, hogy még azt is elfelejtettem, hogy időnként, szokásomhoz híven megnézzem, hogy mennyi van még hátra a filmből.

            A tempó feszes, a történet magával ragadó, a kivitelezés zseniális és nincs túlságosan elnyújtva a befejezés sem. Azért mondom, hogy túlságosan, mert azért néha érezhető, hogy már a sokadik befejezést látjuk, de mentségére legyen szólva, ez mind hozzátartozik ahhoz, hogy kerek legyen a történet.

            Aki esetleg még nem olvasott volna róla, vagy előzeseket nem látott, annak annyit, hogy egy katonáról van szó, akit visszaküldenek egy másik ember testébe a forráskód segítségével (amit itt és most nem részleteznék, a film megteszi helyettem), hogy felfedje egy merénylő kilétét, aki bombát helyezett el az események egyik színhelyéül szolgáló személyvonaton. Természetesen a cselekmény ennél tovább megy, nem áll meg a terrorista felkutatásánál, romantikus szálakat is vegyítve az események sorozatába. 

            Azt tudom rá mondani, hogy korrekt. Mindenféle szempontból. Jake Gyllenhall egy szimpatikus, érzelmekben tobzódó lokálpatrióta akcióhőst személyesít meg, akivel ennyi játékidő alatt simán lehet azonosulni. Vera Farmiga pedig szintén hozza a karaktert, ennek a filmnek is köszönhetően kezd egyre szimpatikusabbá válni a színésznő. Michelle Monaganhez bár a Kiss Kiss Bang Bangban volt szerencsém, nem maradt meg belőle semmi, hasonlóan most is: ő az a színésznő, aki végigmosolyogja az egészet, maradandó alakítást pedig nem kapunk tőle. De ez nem is baj. Legalább bebizonyosodik ismét, hogy nagyon szép színésznő. 

            Végeredményben mindenkinek ajánlom a filmet, aki egy kis könnyű, keveset gondolkoztató kikapcsolódásra vágyik. Érdemes megnézni már csak a történet és a főhős vívódásai miatt. A végkifejletről nem is beszélve, ami bár kicsit érzelgős, számomra elhozta a katarzist. Még sok ilyent Duncan Jones, nem baj, ha nem ér fel a Moon színvonalával, de ütős legyen!