Elrontott ördögűzés: A rítus - bővített változat

A Perspektívában, kicsit rövidebben megjelent írásom. (ez a teljes verzió)

Tudjuk, hogy Anthony Hopkins nem kispályás színész. Azonban néha neki is vannak mélypontjai, értem ezalatt, hogy szerepei közé be becsúsznak lagymatag, gyenge filmek is. Jelen esetben az ördögűzésről már sokadik bőrt lehúzó The Rite (A rítus) munkacímen futó alkotásról van szó. Szó szerint egy elromlott alkotással állunk szembe, ami amerikaiságának köszönhetően belefullad a rosszabbnál rosszabb horrorokra jellemző hatásvadászatba és a klisédömpingbe. És ezt még a veterán színész játéka sem tudja helyrehozni.

A svéd származású rendező, Mikael Håfström nem túl ismert név az Álomgyárban. Legismertebb filmje a 2007-ben napvilágot látott 1408 című Stephen King mű, ami annakidején szintén kapott hideget is, meleget is. A Rítus azonban egy fölösleges mellényúlás volt. Bár az ördögűzős filmek viszonylag felkapottak, azonban egyik sem érhet az örök klasszikus, 1973-as Ördögűző (The Exorcist) nyomába. Mondjuk esetünkben ez a film ki is mondja, hogy ez nem ilyen lesz, szóval a borsóhányást és a forgó fejet el lehet felejteni. Például. 

Adva van a holtak preparálásával foglalkozó, később pedig papi szemináriumra járó Michael Kovak (a Kovács családnév elamerikaiasított változata) nevű fiatalember, aki lassan elveszti a hitét, úgy néz ki, leendő papi karrierje erre fog rámenni. Azonban, hogy ne vesszen minden kárba, felajánlanak neki egy római „kiruccanást”, aminek keretében az ördögűzéssel foglalkozhatna, sajátíthatná el annak minden csínját-bínját. Emberünk ebbe bele is megy, azonban ezt olyan fásultsággal, jellegtelenséggel teszi, hogy azt csak ásítozások közben lehet elszenvedni. 

 

A kurzust tartó Xavier atya, miután néhányszor szóba elegyedik, sőt vitázik a főszereplő Michaellel, úgy dönt, hogy egy kis gyakorlati dolgot is mutat neki, ezért elküldi az egyik ismerőséhez, a veterán Lucas Trevant atyához, a walesi származású jezsuitához, aki annakidején a legjobbtól tanult, és bár módszerei nem éppen a legmegszokottabbak, mégis ő az egyik legjobb ebben a szakmában. Lucas atya szerepében pedig Anthony Hopkinst tisztelhetjük, aki még nem kopott meg, sőt jól mutatott ebben a szerepben is. Alapjában nincs baj sem a karakterével, sem az alakításával. Az öreg pap, aki egy rozoga, indákkal benőtt házban még mindig gyakorolja professzióját: ördögöket űz, hol saját hajlékában hol pedig másokhoz ellátogatva. Mint egy rutinos házszentelő. Ide csöppen bele a fiatal Michael, akit semmiféle paranormális, sőt egyenesen démoni erő megnyilvánulása sem tud meggyőzni afelől, hogy túlvilágival lenne dolga. A nem hétköznapi történéseket egyszerű észérvekkel és a pszichológiai ismeretével magyarázza és makacsul kitart ezen gondolatmenete mellett. 

Innen láthatjuk, hogy az ördögűzést nem annyira a megszokott, űzzük ki, kínozzuk meg, fél filmen keresztül kínlódjunk, amíg valamit tudunk csinálni, hogy végül megszabaduljunk a gonosztól, megmentsünk egy lelket sémára írták. A személyes vívódás, személyes érintettség kerül itt előtérbe, amikor a démon a zárt ajtók mögött próbál bájcsevegni az élet nagy dolgairól az érintett személlyel, aki ebben az esetben még nem is hisz benne. 

Bár az utolsó párbeszéd elég ütős és látványilag sem utolsó, mégis érezzük, hogy el van rontva. Merthogy egy hatalmas kliséket tartalmazó zsákból forrásozik, amik elrontják az egész hangulatot. Igen, ezt a „bölcsességet” is hallottuk már valahol – fogalmazódik meg bennünk nézőkben is a sóhajjal kísért néma felismerés. A lezárás pedig valamilyen szinten előre látható és az alapszituációból is kikövetkeztethető. Szóval nem lesz nagy katarzis a végén. 

Azoknak ajánlott, akik még nem igazán láttak ördögűzős filmeket. Ja és persze akik kedvelik Hopkins bácsit olyannyira, hogy a gyengébb szerepeiben is megnéznék őt. És ha a horror besorolás miatt döntene úgy valaki, hogy megnézné, lehet, hogy csalódni fog, mivel egy hatásvadász horror elemekkel teletűzdelt személyi drámát fog kapni, aminek nagy részét mellesleg Magyarországon forgatták.