2011. március 4., péntek

Spartacus: Vért és cirkuszt a népnek! III. és egyben befejező rész

Az első részt ITT, míg a másodikat ITT lehet olvasni.
Úgy gondolom, hogy még van annyi mondanivaló bennem a Spartacus történetének szériába átültetésével kapcsán, hogy megér még egy bejegyzést. Most az előzménysorozatra mennék rá, leírva a benyomásaimat róla.
Mivel ez egy olyan sorozat, amit befolyásolt a főszereplő állapota, a készítők valamilyen szintű improvizálásra kényszerültek, ami a legmerészebb elvárásaimat is felül tudta múlni. Andy Whitfield betegsége (Non Hodgkin limfóma) miatt egy időre megkérdőjeleződött a széria sorsa, mivel a színész kezelésre szorult, később pedig az is nyilvánosságra került, hogy a kezelések miatt nem fog visszatérni a főszereplő egy esetleges második szezonra. A készítők és a csatorna azonban nem keseredtek el és úgy döntöttek, hogy amíg ez a probléma megoldódik, forgatnak egy 6 részes előzménysorozatot, amelyben a Spartacus megérkezése előtti eseményeket beszélnék el. Közben pedig keresték a lehetséges színészt, aki Spartacus bőrébe bújhatna a következő szezonokban. Nem olyan rég meg is oldódott ez a probléma, Lyam McIntyre eddig a nagyközönség számára ismeretlen ausztrál színész személyében , akit leszőrzedtettek a 2012-ben bemutatandó második szezonra. 


(Nagyzárójel: közben hírek keltek útjukra, miszerint halott karaktert támasztanának fel a második szezonra, ez pedig nem lenne más mint a Lucy Lawless által alakított Lucretia - Batiatus felesége, továbbá a Naevia nevű rabszolganőt alakító Lesley-Ann Brandt saját elhatározásból döntött úgy, hogy nem fog szerepelni a következőkben, ezért karakterének eljátszására szintén más színésznőt kell leszerződtetniük a készítőknek)

"Behold the mighty Gannicus!" - Batiatus

Ez idő alatt pedig elkészült az előzménysorozat. (amelynek utolsó részét pontosan egy héttel ezen sorok megírása előtt, február 25-én mutattak be) Így tehát úgy írhatok róla, hogy megnéztem a részeket, ami megerősített abban a véleményben, hogy Spartacus karaktere nélkül is tudnak a készítők nagyot alkotni, elég érdekes az általuk kreált világ és elég optimált rejt magában az esetleges előzmények vagy folytatások feltérképezésére. Természetesen ugyanolyan stílusban, ugyanazokkal a technikákkal.



Ismét visszatérhettünk a fülledt, poros, de ugyanakkor nyüzsgő Capuába, ezen belül pedig Batiatus ludusába és az arénába, ahol Spartacus érkezése előtt is javában folyt az élet. Harcok és ármánykodások, nem csak az arénában, hanem azon kívül, a ház falain belül, a hatalmasok és az alantasok között. Persze mint minden sorozat, ez is új szereplőkkel bővült, mégha ennek az is volt a hozadéka, hogy sejthettük ki van eleve a halálra, vagy egyéb szörnyűségekre predestinálva, továbbá kinek lehet esélye a második szezonban is feltűnni. Az epizódok nézését ezek a találgatások is tették érdekessé. És persze az a tény, hogy viszontláthattuk Crixust, a Doctoret, Ashurt, Lucretiát, Batiatust és Soloniust, a többi kissebb-nagyobb mellékszereplővel együtt. De megismertettek Gannicussal, a Batiatus-ház, Crixus előtti bajnokával, ízelítőt kaphattunk a Doctore gladiátor létéből, amikor még az Oenomaus nevet viselte, amikor még a felesége, Melitta is mellette volt, továbbá az ellenségeskedés és ármánykodás akkori kiváltóival: Tulliussal és Vettiussal, akik közül az utóbbi a rivális és elismert gladiátorképző tulajdonosa.



Batiatus pedig, még élő apja nyomdokain járva megkezdi ármánykodó hadjáratát, hogy fennebb juthasson a ranglétrán, hogy később elismerést és hírnevet csikarhasson ki Capua népéből, gladiátorai küzdelmével.
Továbbá Crixust sem elismert bajnokként, hanem egyszerű rabszolgaként látjuk viszont, akiről tudjuk, hogy fel kell küzdenie magát a ranglétra aljáról a bajnoki címig.
6 epizódon keresztül ismét megkaptuk a heti vér, küzdelem és bujaság látványát. Gannicust pedig (remélem nem tévedek, ha többes számban írom ezt), mindannyian megkedveltük.
Egyszóval, a színvonal nem esett, a készítők ismét színvonalas darabbal álltak elő, előzménysorozat révén, aminek minden egyes szálját jól el tudták varrni, esetenként kikacsintásokat hagyva a mostanában készülő tényleges Spartacus sorozat, a Vér és Homok folytatására. Csak így tovább Starz csatorna! Nem kételkedek abban, hogy a második szezon is megmarad ezen a színvonalon, vagy adott esetben még jobb lesz. Csak ne kéne annyit várni a 2012-re kitűzött premierdátumig.



Végül pedig itt egy negyedórás videó, ami részletesebben taglalja az általam leírtakat, a készítők és a szereplők szempontjából. Aki nem látta még a sorozatot, annak kedvcsinálónak, aki pedig látta, annak összegzésként szolgálhat. Enjoy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése