Merthogy változatos karakterekkel mutatkozik be a személyiségzavaros, csöppet sem hétköznapi kaméleon története. Miután a hétköznapi világból – amely jelen esetben a védelmet és otthont jelentő akvárium – egy nem véletlen baleset miatt kiszabadult szerencsétlen hüllő az autópálya betonján landol, a tűző nap fényében, egy egészen új és ismeretlen valóság tárul fel előtte. Méghozzá a száraz sivatag és a vadnyugat kietlen valósága.
Miután megkapja az útbaigazítást, Rangónak, az egyedül maradt, Hawaii-inges kaméleonnak szembesülnie kell az új helyzettel: teljesen magára van utalva a száraz, kietlen és viszontagságos sivatag világában. Azt is hamar megtanulja, hogy környezetébe beleolvadni nem is olyan egyszerű...
Így hát sodródik az eseményekkel, cseberből vederbe csöppenve, útközben néhány szereplővel megismerkedve jut el Por városába, ami méltán kapta a nevét legjellemzőbb tulajdonságáról. Ez az a világ, ahol Afrikához hasonlóan a víz ritkaságszámba megy, kincsnek számít, ezért a helyi bankban is ez jelenti a megőrizni való értéket. A spagetti- és nemspagetti westernek jellegzetes figuráit állatbőrben megjelenítő készítők egyből megszerzik a néző szimpátiáját: én legalábbis nem tudtam betelni a lerobbant, foghíjas állatkákkal, akik még így két dimenzióban is majdhogynem lemásznak a vászonról. A tipikus westernkarakterek ömlesztett kavalkádja ez, ahol megtalálhatunk mindenkit, a folyton pisztolytáskát hordó tipikus cowboytól kezdve, a pápaszemes, zsebórás bankáron keresztül, a vadnyugati nőalakot is beleértve, egészen a koszos földművesig, a folyton pókerező, esetenként verekedő kocsmaalakoktól egészen a mindenkivel békében élő indiánig, hogy a mesélést magukra vállaló mariachi zenészeket megszemélyesítő baglyokról ne is beszéljek.
Ebbe a színes kavalkádba belecsöppenve Rangónak szembesülnie kell önmagával, el kell döntenie, hogy ki is ő valójában. Hamar kiderül azonban, hogy az improvizáció nagymestere, mivel nem színével, hanem a hirtelen kitalált, hőseposzokat is lepipáló háttértörténetével próbálja kivívni az itt élők szimpátiáját, így próbálva beleolvadni a környezetbe. Ez pedig olyannyira sikeres lesz, hogy a folyton bukdácsoló, szeretnivaló kaméleont a város seriffjévé választják. Ettől a pillanattól az ő felelőssége lesz a város mindenféle ügyes-bajos dolga, továbbá a legégetőbb szükség: a víz-kérdés megfejtése. A probléma megoldásának végkimenetele egy pillanatig sem kérdéses, az út addig viszontagságos, akciókkal teli, azonban az önmegismerős, mélázós, már-már depressziós hangulatú tetőpontot lehetett volna egy kissé rövidebbre fogni. Eléggé klisés és tipikus hollywoodi történetvezetések sorába degradálja ilyen szinten a cselekményt. A főhős meghasonul önmagával, félrevonul, hogy rájöjjön, ki is ő valójában, majd a leckét megtanulva dicsőségesen visszatérve mentse meg a mikroközösségét, jelképes értelemben pedig az egész világot. S nem utolsósorban a néző rokonszenvét is, az alkotás iránt.
Végeredményben pedig bátran ki merem jelenteni, hogy a Rango egy nagyon szerethető alkotás, vérpezsdítően hat a modern animációk sorában, Johnny Depp hangjával és mimikájával fűszerezve. Ám nem ő az egyetlen, aki elviszi a hátán az alkotást. Van benne minden, ami szem-szájnak ingere: akciózás, könnyesre röhögés és hajszálvékony romantikus szál is.
És a néző okkal gondolkodhat a végén azon, hogy vajon mekkora esélye lesz a filmnek jövőre az Oscar-derbiben. A Kung-Fu Panda folytatásának megjelenése után majd kiderül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése