A kegyetlen valóság már a kezdő képsorokban elénk tárul. A gyerek ül a kanapén, tévét néz, egy nő alszik mellette. Néhány pillanattal később mentősök érkeznek a helyszínre: az anya túladagolta magát, meghalt, a fiú pedig fásultan nézi a tévét, le sem veszi a tekintetét a képernyőről. Nincs gyász, sírás, kesergés. A következő momentum, hogy felhívja nagymamáját, aki elviszi magához a gyereket. Innen kezdődnek az igazi kegyetlenségek, mivel nagybátyjaival kell együtt élnie, akiknek múltján nem egy piszkos folt éktelenkedik. Drogosok, bűnözők, akiket bizonyítékok hiányában a rendőrség csak szemmel tartani képes.
A főszereplő, a még kiskorú Joshua szemszögén keresztül mutatkoznak be a karakterek, egy kissé Goodfellas szerűen. A kicsi bekerül a "nagyok" világába, bemutatja őket a nézőnek, elmondja róluk a lényeges dolgokat, amiket tudni kell.
Ez a család valóban a vadállatok csoportosulásával mutat hasonlóságot. Mondjuk egy farkasfalkáéval. Megtalálható benne az anyafarkas és az ő felnövésnek indult kölykei, akik befogadják az árván maradt fiatalt. Ez egy matriarchális nemzetség, amiben az apa szerepe már a történet előtt kimerült a nemzésben.
Egyszóval adva vannak a változatosabbnál változatosabb, állati ösztönökkel, viselkedéssel felruházott karakterek. Változatosak, mivel mindegyikük másképp nyilvánul meg. Van, aki provokál, van aki fél és lapít, van aki nyíltan szembeszáll, van, aki menekül. A vadász szerepét a helyi hatóságok töltik be, akik egyre szorosabbra húzzák a hurkot körülöttük.
A nagymama, az aki a szálakat egy jelképes "keresztapa" szerepben mozgatja, és bár nem úgy mutatkozik be, mégis ő a legkegyetlenebb az egész bagázsból. Jacki Weaver pedig tobzódik ebben a szerepben, annyira élethűen adja elő, hogy az ember hátán, bizonyos képek nézésekor futkos a hideg.
De itt van még az általam nagyon kedvelt Guy Pearce is, aki az óvó-védő szerepet betöltő nyomozó szerepében tűnik fel, aki bizonyos szinten átlátja a nagy képet és a legfiatalabb tagot, a 17 éves Joshuát próbálja megvédeni a rá váró pokoltól.
Merthogy egy idő után pokollá változik a szereplők élete, ehhez nem fér kétség. Kirobban a szikra, ettől kezdve pedig nincs nyugalom, megkezdődik az üldözés, a rettegés és a család felbomlása. Nincsenek látványos pisztolypárbajok, hosszan tartó, dícsőségvadász üldözések, lehetetlen akciójelenetek. A készítők arra törekedtek, hogy a lehető legrealisztikusabban mutassák be ezt a földi poklot. Bár pisztolylövés kevés van, ezért egy ágyúgolyó nagyságával hatnak. Olyan hirtelen történnek, hogy a néző akaratlanul is összerándul, majd pedig nagy szemeket mereszt a történtek ilyen irányú fordulatai miatt.
A filmben van menekülés, árulás, bosszú és akaratlan cselekvés. Minden, ami a történetet ebben az esetben kegyetlenebbé tudja tenni.
Az egész dráma a legfiatalabb szereplő vállaira nehezedik: bár szerinte semmihez sincs köze, mégis ő az akit elővesznek, akinek döntenie kell, aki menekül, aki retteg, és aki a legrövidebbet húzza. Ő dönti el, hogy melyik oldalra álljon, hogy a maga igazát kivívja, kiengesztelődést szerezzen. Kezébe tudja venni az irányítást, felnő a történet végén? A film választ ad rá.
Le az összes kalappal az elsőfilmes David Michôd előtt, aki páratlan történet mellett ilyen jó karakterrajzokat, személyes drámát tudott összehozni. A Filmes Akadémia sem tudta szó nélkül ignorálni az alkotás nagyszerűségének bizonyos pontját, így hát Jackie Weaver is kapott Oscar jelölést mellékszereplő kategóriában. (bár szerintem nem ő fogja megkapni)
De ne feledkezzünk meg a többiekről sem: Ben Mendelson ördögi alakítása is sokat nyom a latban, Joel Edgerton is feltűnik, továbbá az első igazi filmjét jegyző James Frecheville is nagyot alakít az ausztrál valóságshowban, ahol a friend, dude, haver szócskát egyszerűen csak mate (pajtás, barát) kontextusban használják. Ez pedig kimondottan az ausztrálok jellegzetessége, egyedisége.
Akit pedig nem győzött meg az írás, itt megnézheti a film előzetesét is, hátha kedvet kap a megnézéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése