A tanú

„Miért halad így a történelem?
Hogy az emberiség derűsen
váljék meg a múltjától.” – Marx

„A nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Az osztályharc élesedik. Az élet nem habostorta.”

Bacsó Péter filmje egy hatalmas filmszatíra, ami saját kora ellen fordul. A legsötétebb Rákosi-korszak világát mutatja be ferde szemüvegen keresztül egy hétköznapi gátőr szemszögéből. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a film elérte a célját 1969-ben, mint az a tény hogy betiltották. A wikipédia szerint a külföldi betiltott filmek fesztiváljára vitték el 1979-ben és Cannes-ban is bemutatkozott, de nem versenyfilmként. De igazi sikere hazájában, Magyarországon lett a rendszerváltás után.
A Tanú című film Pelikán József viszontagságait mutatja be, azét a szerencsétlen gátőrét, aki a szerencsétlen véletlenek folytán a rendszer áldozata lesz. Ő nem akar mást, csak a munkáját végezni a gáton, mivel csak ahhoz ért és valahogy eltartani 8 fős, feleség nélkül maradt családját ebben a szűkös világban, ahol a húsért sorba kell állni. Sokak számára ismerős a helyzet, ezért úgy gondolom, hogy van, akiknek még életszerűbb ez az alkotás, mint azoknak, akik történetenként ismertük meg ennek a korszaknak bizonyos darabjait, ami még sokszor ma is viták tárgyát képezi.

A filmben minden megjelenik, ami az akkori korban mindennapos volt. Feketevágás, fekete autó, fekete bőrkabátos legények és minden egyéb, ami ehhez hozzátartozik. Pelikán József sodródik az árral. Elkövet egy rendszerellenes tettet és mikor azt hinné az ember, hogy szerencsésen megússza az ellenőrzést és az ezzel járó kellemetlen következményeket, akkor üt be a ménkű, méghozzá Dániel Zoltán elvtárs, Pelikán egykori barátja személyében, aki a jótett fejében véletlenül leleplezi a gátőr feketevágását. Innen kezdődik a hercehurca. Börtönbe be, börtönből ki. Közben megismerhetjük Gulyás Elemért, aki még ’44-ben kiverte Pelikán fogait, az akkori rendszer szolgájaként. Az egyik nagy konfliktus erre az ellenségeskedésre alapszik. Megjelenik Virág elvtárs is, aki megpróbálja lenyűgözni Pelikánt, a szabadulása után, azzal a maszlaggal, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, értve ezalatt a kommunizmus és kapitalizmus harcát. Továbbá azt is letétbe helyezi, hogy egyszer kérni fognak majd tőle valamit.

Nehéz úgy írni a Tanúról, hogy minél kevesebb cselekményt és poént lelőjek, és mégis érthető legyen a történet. Az érti igazán, aki már látta a filmet és tudja, hogy miről van szó benne, továbbá van egy kialakult képe a kommunizmusról, a Rákosi időkről. Amit nagyon jól sikerült bemutatni ebben az alkotásban, az a kommunista paranoia. A tény, hogy mennyire féltek attól, hogy ellenük fordul valaki, vagy valami. Az egyszerű embert ott próbálják megfogni maguknak, ahol szerintük a legkézenfekvőbb. Olyan pozíciókba állítják a főszereplőket, amikkel nem tud mit kezdeni és mindent rosszul csinál, majd megbukik. Ez is közrejátszik a film szatirikus hangvételének fokozásában. Pelikán József a gátőr, „a nép egyszerű fia”, mint uszodaigazgató, angolparkot vidámparkká átnevező és megreformáló igazgató és narancskutató intézet vezető. Ballépéseinek következményeinek levét persze mindig Bástya elvtárs, a beképzelt és arrogáns fejes issza meg, hatalmas poénok áradatát zúdítva így a nézőre. A másik humorforrás az akkori értelmiségiek bemutatása, akiknek futószalagján át kell mennie a nép egyszerű fiának, hogy a kirakatperek megfelelő tanújává válhasson. Ez az a világ, ahol az előre megírt tanúskodó szöveget egy dossziéban tartják az ítélettel még a tárgyalás előtt. Süt a komikum belőle. Ezek a fejesek azok, akik az emberből a rendszer által működő robotot akarnak gyártani, nem törődve azzal, hogy kiken taposnak át eközben, és hogy mennyire zavarják össze ezzel az érintett személyt. Érdekes humor található Bacsó Péter filmjében, ami a magyar filmszatírák között is páratlan. A filmhez cinikus szemléletmód is szükséges.

Kállai Ferenc pedig a vállán viszi a filmet. A naiv, világra rácsodálkozó egyszerű, tudatlan embert hozza el a néző számára, aki próbál a rendszer követelményeinek megfelelni több-kevesebb sikerrel.

Végül pedig kijelenthetjük, hogy a Tanú kiemelkedik a magyar filmes termésből és egy maradandó alkotás, aminek évtizedek múlva is lesz mondanivalója, erről a letűnt sötét korszakról, amit ennél realisztikusabban és humorosabban aligha lehetne bemutatni. Azért is működik jól a film, mert ebben a korban készült, így téve még realisztikusabbá a kép és mondanivaló világát.

Ez az írás pedig állítson emléket a nemrég, pontosabban 2010. július 11.-én elhunyt Kállai Ferenc Kossuth és Jászai-Mari díjas színésznek, a Nemzet Színészének.