És már egy tízperces werkkel dobják fel a rajongókat. Minden Gyűrűk Ura fan-nek kötelező. Aki azonban minden előzetes tudás nélkül akarja kivárni a film vásznon való megjelenítését, az ne kattintson a play gombra.
Peter Jackson bácsi egy kicsit körbevezet a díszletek és a forgatási helyszínek között. Spoiler nem igazán van :D
Láthatjuk civilben a karakterek egy részét. Elsősorban a Gollamot alakító Andy Serkist.
2011. április 15., péntek
2011. április 13., szerda
Crimson (Dexter Remix)
Dexterrel is megcsinálták :) A videó közepe felé kicsit monotonná válnak a képek, ettől függetlenül a hang nagyon jól sikeredett.
2011. április 12., kedd
2011. április 8., péntek
In Bruges (Brűzsben)
Szóval In Bruges (In Brűzs). Rég volt mikor utoljára pisztorlengetős, lövöldözős film ekkora hatást gyakorolt volna rám. Ennek komoly története és karakterei vannak. A legjobb minimális előtudással megnézni ezt az alkotást, ahogy én is tettem. Ezért nem is rombolom tovább, azzal, hogy újabb információmorzsát ejtek el róla. Ezt minden, magára valamit adó filmnézőnek látnia kell. Sörkedvelőknek méginkább.
Komolyfilm, aminek néhány emlékezetes monumentuma mosolyt csalt az arcomra a helyzetkomikumával. Nagyon eredeti.
Adva van a belga város, Bruges, a maga szépségeivel, nevezetességeivel. Az első gondolatom, ahogy a városból mutattak valamit, hogy szívesen laknék ott, akár huzamosabb ideig is. Történelmi városka, sok látnivalóval, mégtöbb finom, hazai, eredeti belga söröcskével. Csak a pénztárca bírja az ottlétet. :)
A szereplőgárdára pedig egy csepp panasz sem eshet. Ott van elsősorban Colin Farrel (Alexander, Pride and Glory, Miamy Vice), továbbá Brendan Gleeson (Troy, Gangs of New York, Harry Potter - Mad Eye :P), valamint Ralp Fiennes (hadd ne kelljen felsoroljam itt a filmográfiáját)
Csajok terén pedig a 127 Óráról szóló bejegyzésemben is említett Clémence Poésy erősít, akiről most csak annyit áradoznék, hogy egy francia származású tünemény, egy észveszejtően gyönyörű hölgyemény.(Máskülönben ő is a Harry Potterből lehet ismerős. Kár, hogy csak a háttérben húzódik meg.) Ennyi. Kész.
Summa summarum. Nézeg. Megéri.
Ja és ez egy ajánló volt. :)
2011. április 6., szerda
Képzeletfölde: ahogy még nem láttad - Sucker Punch
A Perspektívában megjelent írásom. Copy-paste.
This is one hell of imagination! – kiáltottam fel magamban a mozivásznon feltűnő hőn áhított akcióorgia láttán.
Zack Snydert már nem sok embernek kell bemutatni. Az ő kezéhez „tapad” a 300 spártai mozivászonra álmodott vére, a nálunk kevésbé ismert képregényben megjelent Watchmen nevű szuperhős gárda megfilmesítése, továbbá egy elég jó zombiapokalipszis, a Dawn of the Dead címmel. De már láthatott a nagyérdemű hősies beütésű baglyos animációt is tőle, valamint egy év múlva ő lesz az, aki az újragondolt Superman történetet fogja megfilmesíteni. Ezek tudatában megnézni a Sucker Punch nevű fantasy akciót, természetesen az előzeteseket is látva az emberben akaratlanul is megfogalmazódik egy elvárás: egy lassításokkal teli heroikus akciódömpinget szeretne látni. És meg is kapja. Aki azonban a logikát, a rációt, a bölcsességeket keresné a filmben, rossz helyen jár.
A kezdés már nem szokványos. Nem megszokott narráció keretében találkozhatunk az alaphelyzettel, hanem egy lassításokkal teletűzdelt zenés felvezetőt láthatunk, amiből szöveg nélkül is átjön a szituáció: ahogy a neve is mutatja a kislányos megjelenésű Baby Doll édesanyja halálát követően elmegyógyintézetbe kerül, mivel gonosz mostohaapja helyett a húgát lövi le, tébolyult fájdalmának következményeként.
A hallószerveket a „sucker puncsosított”, már sokak által feldolgozott Sweet Dreams dallam ostromolja, egészen addig, míg lenyugszik a történet, hogy szép lassan kibontakozva vizuális látványorgiába menjen át. Merthogy erre nem találok jobb kifejezést.
A történet két lineális szálra osztható, melyből egy a képzelet szintjén játszódik. Baby Doll bekerül a „börtön” színházába, ahol hozzá hasonló csinos leányzók vannak, akiknek feladatuk, hogy táncukkal elszórakoztassák az ottani nagyérdeműt. Baby Doll azonban elhatározza, hogy megszökik ebből a valóságból. Istenadta tehetségének köszönhetően mindenkit letaglóz táncával (amit persze mi nem láthatunk, mert itt lép képbe a képzelet vonal). És amíg ő táncol, addig az időközben szövetségessé váló lányok szépen megszerzik és előkészítik a szökéshez szükséges kellékeket.
A történetet lehet azzal vádolni, hogy egyszerű. Tényleg nincs sok csavar benne, és valamiféle lagymatag masszaként köti össze az akciókat. De nem érdemes ezzel vádolni az alkotást. A látvány, a fantasy és sci-fi világokból összeollózott kreatúrák és küzdelmek sora annyira epikusra és fantáziadúsra sikeredett, hogy az ember szívesen újranézné egymás után többször is ezeket a jeleneteket. És ha valakinek nem tetszenek az ilyesfajta túlzások? Nem kell az Inception többszintes álomvilágához hasonlítani. A magyar cím kissé megtévesztő lehet: Álomháború helyett simán adhatták volna a Képzeletháború címet is, az sokkal találóbb lenne. És ezek a túlzások azért működnek jól, mert a képzelet szintjén játszódnak, ahol minden ember azzá válhat, akivé csak akar.
Ezeket a szempontokat figyelembe véve hatalmas szórakozást nyújthat a Sucker Punch, mindenféle negatív hozzáállás és kritika ellenére. Azonban a képi világ mellett zeneileg is nagyot üt: az említett Sweet Dreams mellett felcsendül Björk egyedi hangja, valamint a klasszikus Jefferson Airplane White Rabbit-je, nem utolsósorban pedig Freddie Mercury (Queen) két ismert slágere is, sajátosan a film hangulatfokozásához igazítva Tyler Bates zeneszerző által.
Végül pedig a szemet gyönyörködtető előzetes és a főbb karakterposzterek:
2011. április 4., hétfő
Lánclevelek – ahogyan egy horror látja
Megszületett az a fajta koppintás horror, amelyhez képest a leutánzandó alkotások, esetünkben a Final Destination széria és a Fűrész filmek mondhatni, hogy Oscar díjas alkotásoknak tűnnek. A Lánclevélről (Chain Letter) van szó, amely valamilyen módon megtalálta az útját néhány multiplex moziba is.
A kezdeti rosszul felvezetett Z kategóriás Fűrész csapdára hajazó képsorok után, a tipikus amerikai középiskolai klisé és annak minden jellegzetes figurájának (bombacsajok, sportoló, geek, idióta poénokkal bevágódó afroamerikai és nem utolsósorban az autótuning mániás különc) megvillantása után felcsillan egy olyan reménysugár, hogy egy cseppnyi értelem is szorult a filmbe, azzal, hogy merőben szidni és fikázni kezdi az internetes nyilvánosságot és néhány tényleges negatívumát is megvillantja. Ezt azonban mindenféle tudományos megalapozottságot nélkülözve, megfelelően lebutítva a film szintjére teszi.
Őszintén szólva csak azért voltam kíváncsi a filmre, hogy megnézzem, hogy ragadják meg a napjainkban viszonylag elterjedt idiótábbnál idiótább lánclevelek kérdését. Tudjátok: ha nem küldöd tovább, akkor ilyen meg olyan szerencsétlenségek fognak történni veled, adott esetben leesik a fél füled, vagy az orrod helyet cserél a szemeiddel. Hatásvadász horror lévén, egyszerűen fogja meg a kérdést: minden egyes nem továbbküldött levélért egy emberi élet fog elveszni. Vagyis azokra leselkedik a halál, akik kitörlik virtuális postafiókjukból. Jól van, hát legyen. Azonban itt a végzet nem valamiféle természetfeletti igazságosztó valóságban jelentkezik, hanem egy, mint később kiderül egy technológia-ellenes szervezet képviselőjére, aki úgy dönt, hogy a technika vívmányait felhasználva fogja kinyírni a szereplőket. Röhejes nem? Hát még az, hogy megfejelik egy összeesküvés-elmélettel, miszerint a szervezet több mint kétszáz éves, de a random keresőprogram segítségével a film okostojása egyből megtalálja, amint egy kicsit elkezdenek forogni agyának fogaskerekei.
Szóval elkezdődnek a levélküldözgetések és ezek semmibe vétele egyes szereplők részéről, akikre a sarkon vár a halált osztogató baltás gyilkosból láncos gyilkossá redukált elmebeteg figura.
Az alkotóknak szerintem arra sem volt elég kedvük, hogy utánanézzenek egy számítógép rendes működésének, ugyanis egy levél kitörlésekor az egér használata olyan szinten ignorált, hogy a felugró kis ikonocskával apelláló körlevelet csak néhány másodperces billentyűmunkával törli ki az egyszeri felhasználó. Hogy a World of Warcraft nevű szerepjáték mindenféle előzetes tudás nélküli megvillantását ne is említsem, aminek láttán a lelkes rajongók szájukhoz kapva hörögnének fel a pontatlan információk láttán.
A karakterek jellemtelenek, üresek, semmiféle valósághű érzelem nem szorult beléjük, inkább valamiféle robotokra hasonlítanak, akikbe beleprogramozták az érzelmek nélküli szövegek elmondását. A nyomozós közhelyek pedig már csak habnak számítanak ennek a katyvasznak a tetején. A film néhány momentumában olyannyira rossz, hogy saját maga paródiájaként sem állná meg a helyét. És a horror besorolás? Egy igazán ijesztő rész sincs a filmben, a gyilkolós részek a művérrel és az idióta megoldásokkal pedig inkább röhögésre vagy szánakozásra késztetik a nézőt. És a filmvégi csavar? A zene hiányában és a túlzott szájbarágás következtében elmarad. Nincs katarzis, csak meglepett pislogás azok részéről, akik úgy döntenek, hogy végignézik az egészet: mégis mi a fene volt ez?
2011. április 2., szombat
2011. április 1., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)