Az, hogy a 2009-es Watchmen című képregényfilm jó feldolgozása-e az adott grafikus novellának, nem az én reszortom eldönteni. Az azonban tény és való, hogy Zack Synder nagyot alkotott és egy monumentális szuperhős történetet vitt a vászonra, még ha ezt sokan meg is kérdőjelezik, vagy éppen vitáznak felette.
Ezzel a késői írással nem a képregény vs. film problémakört szeretném körbejárni, csupán a Watchmen univerzumról a szubjektív véleményemet megfogalmazni, kizárólag a film alapján.
Amit először is el lehet mondani a filmről, az, hogy monumentális. Olyan szinten egyedülálló, hogy több szuperhős történetét is felöleli, és nem veszik el a részletekben, egy eléggé teljes képet kapunk az Őrzőkről.
A történet egyediségéből adódóan egy második generációs „szuperhőscsapattal” találkozhatunk, akiket joggal lehet önbíráskodóknak is nevezni. Nem kapunk tényleges képet a szupererejükről, különleges képességeikről, Dr. Manhattan történetén kívül. Ők azok az úgynevezett igazságszolgáltatók, akik álruhát öltve járnak az éjszakában és segítséget nyújtanak a bajbajutottaknak, és elintézik a rosszfiúkat.
A történet onnan veszi fel a fonalat, amikor már ez az egység megbomlott közöttük, egyesek megöregedve, egyedül élnek, mások pedig vagy kettesével tartva a kapcsolatot, vagy pedig egyedüli önbíráskodóként járják az utcákat, mintegy a régi idők emlékének hódolva.
És itt jön be a képbe az alternatív univerzum Amerikájának hidegháborús készültsége, a nukleáris háború kitörése előtt, amit az oroszokkal való ellenségeskedés miatt készül kirobbantani a rivalizáló nemzet. És ennek megakadályozásában lenne szerepük az Őrzőknek, újra felvéve régi maszkjaikat és ruháikat, valamint leporolva régi nézeteltéréseket, az emberiség megmentésének érdekében. Természetesen, ahogy az lenni szokott ezeket az indíttatásokat személyes ok-okozati összefüggések is vezérlik, jelen esetben az egyik társuk, nevezetesen a Komédiás meggyilkolása, amelyre hirtelen mindenki felkapja a fejét.
Rorschach karaktere tulajdonképpen az a mozgatórugó, aki összehozza valamilyen formában a régi csapatot, nem látva még a teljes képet, ezért az első visszautasítások után, saját szakállára, karakterének megfelelően önbíráskodóként kezd szaglászni az ügyben.
A történet nagyszerűségét egyrészt a karakterek változatossága, egyedisége adja, valamint maga a kontextus, az alternatív valóság élethű ábrázolása, annak minden valóságos szereplőjével, (mint például Nixon elnök), valamint a felvetett etikai, morális és filozófiai kérdések tömkelege. Ez teszi lehetővé, hogy a néző is be tudjon olyan szinten kapcsolódni, hogy néha-néha elgondolkozzon, vajon mit is tenne az adott szituációban, ezeknek az információknak és erőknek a birtokában. Erre a legjobb példa Dr. Manhattan figurája, akivel a legnehezebb azonosulni az egész történet során, akármennyire is próbálják belénk sulykolni ezt a félisten képet. Mégis frappánsan, ötletesen viszik végig a történetét a kitalálók, ahogyan folyamatosan hidegül el az emberek világától, mondhatni mindenhatóságának következtében, holott egykor még ő is hús-vér, érző ember volt. Bár a többi szereplő nem kap annyira nagy hangsúlyt, aminek a legjobban Ozymandias figurája issza meg a levét, hiszen neki tényleg kulcsfontosságú szerepe van. Néha azt is lehet érezni, hogy a dilemmázásokat már-már túlzásba viszik, azonban ez szerintem így van rendjén egy ilyen kaliberű történetben. Az ultimate cut-nak köszönhetően néhány átlagemberrel is megismerkedhetünk az utcáról, aminek abban van szerepe, hogy láthassuk, ők hogyan élik meg a világra nehezedő feszült helyzet súlyát. Az újságárus és a képregényt olvasó fiú is egy színes pontja a sztorinak, főleg, mert a fiú szemén keresztül nyerhetünk betekintést a történeten belüli történetbe, amely egy hajótöröttről szól és szintén morális kérdéseket vet fel a végén. (Úgy képzelem el a két történet összevágást, mint egy kígyószerű parazitát, amely az ember gerince köré tekeredik)
Végeredményben ez is egy látványorgiába csomagolt narratíva, amely teljes mértékben élvezhető, még a keserédes végkifejlet ellenére is. A színészeket külön nem emelném ki, úgy gondolom mindenki tudta hozni a tőle elvárt szintet.
Végeredményben a hosszúság ellenére egy roppant szórakoztató történet, a képregényfilmek közül nem egy Sötét Lovag, de közel áll hozzá, valósághűségének köszönhetően. Ha az ember nem sajnálja rá az időt, érdemes többszöri újranézésre is szerintem.
Filmélmény 9/10
Nekem az egyik kedvenc filmem, vagy legalábbis a top10-be tuti bekerülne. A képregény még előtte megvolt, de mindkettőt zseniálisnak tartom. Moziban néztük két haverommal még anno, hosszú idő után ez volt az első moziélményem, és nagyon telibe trafált, pedig nagyjából sejtettem, hogy mit kapok majd.
VálaszTörlésÉn a képregénnyel csak a film után találkoztam, de úgy gondolom, hogy hiteles adaptáció lett belőle. A film maga zseniális.
VálaszTörlés